Az első budapesti síugrósáncot 1919-ben avatták fel a „magyar Grönlandon”

Ezzel a címmel jelent meg a PestBuda online magazinban egy képekben is bővelkedő, érdekes cikk.

Földváry Gergely a cikk szerzője, a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény
szakmai vezetője és történésze.

Előreláthatólag a közeljövőben több hasonló, a Normafa síéletével kapcsolatos cikkel fog jelentkezni, melyek megjelenése előtt komoly kutatómunkát végez kollégáival. A cikk itt elérhető.

A Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény, mely 1973-ban jött létre kerületi helytörténészek és több elhivatott lokálpatrióta összefogásával mára a főváros egyik legaktívabb helytörténeti gyűjteményévé nőtte ki magát a nemrég felújításra került Lóvasúton. Fontos céljuk, hogy a technikai fejlődés eszközeit felhasználva segítsék a kerület múltjának felfedezését, ezért is foglalkoznak 

képeslapok és fényképek digitalizálásával és archiválásával.

Gyűjtemény folyamatosan bővül, online adatbázisában jelenleg közel 1000 archív képeslap tekinthető meg, mellyel igyekszenek a kerületben élők lokálpatriotizmusát erősíteni, és a Hegyvidékhez való kötődésüket szorosabbra fűzni.