Havas Nádas Kupa: Sí- és vitorlásverseny ! Itthon!

Más országokban már komoly hagyománnyal bírnak az ún. „ski-sailing” versenyek. Ennek mintájára 2018 tavaszán hazánkban – remélhetőleg hagyományteremtésként -a magyar ifjúsági sportolók is megmérettethetik magukat, Eplény sípályáján, majd néhány héttel később a Csopak előtti vitorláspályán összesen négy futamból álló Havas Nádas Kupán!

A síverseny március 24-én szombaton kerül megrendezésre. A versenyen természetesen úgy is lehet indulni, hogy csak az egyik sportágban indul valaki! Külön sportági értékelésre is sor kerül! Tehát azoknak a gyerekeknek is érdemes elindulnia, akik nem vitorláznak!

A versenykiírás itt olvasható!

Kép: Jégtorlasz a Balatonon 2018 március közepén

A SkiOutlet részéről a március 24-i síversenyre az alábbi díjak kerültek felajánlásra:

Külön a lányoknál és külön a fiúknál:
Legjobb küzdő díja

Azon versenyző részére, aki a síverseny két futamának eredménye alapján – mindkét futamot érvényesen teljesítve – a lista végén áll.
Legkisebb (I.) korosztályban: 1-1 db Siku játék ratrak
Középső (II.) korosztályban: 1-1- db sízsák

Valamint az összetett (sí és vitorlás) eredménye alapján:
Legjobb küzdő díja
Azon  versenyző részére, aki a síverseny és az OP verseny végén összesített eredményben a lista legvégén áll (külön leányok és fiúk)

1-1 db  Siku játék ratrak

A szervezők közösségi oldala itt!