Indul a Hómenők versenysorozat, együtt sportol a család!

Hamarosan kezdetét veszi a A FreeRide Club, a Fiatal Családosok Klubja és az Összefogás XI. Sportegyesület társszervezésében megvalósuló Hómenők családi síversenysorozat

Kezdeményezésünk fő célja a téli sportok és a család együtt töltött minőségi idejének összekötése. három egyesület közös együttműködése során többalkalmas programsorozattal igyekszik felhívni a családok figyelmét erre a fontos ügyre és a téli sportok kipróbálására, elsajátítására ösztönözni kicsiket és nagyokat egyaránt, bevonva ismert közéleti szereplőket, előadóművészeket is. 

Véleményünk szerint fontos, hogy az egész családot bevonjuk, illetve hogy a felnőttek példát mutathassanak, még akkor is, ha ők maguk a pálya széléről szurkolnak. A Fiatal Családosok Klubja szerint egészséges életmódra való nevelést már a pár hetes babák esetében is el kell kezdeni. Jól felöltöztetve nyugodtan lehetnek a szabadban, a friss levegőn, akár mínusz fokokban is, később pedig jöhet a síléc, snowboard, vagy bármilyen sporteszköz!

A FreeRide Club célkitűzései között síversenyzés utánpótlásbázisának kiszélesítése; így különösen a hazai síző családok, iskolák, síiskolák és a Magyar Sí Szövetség válogatott programja közötti kapcsolat kiépítése, hiánypótló szakmai programok, tehetségkutató események, versenyek megvalósítása is szerepel

Ifjúsági és serdülőkorú versenyzőink közül többen nemzetközi szinten is az élvonalhoz tartoznak, tehát Magyarországról is lehetséges figyelemre méltó eredményeket elérni.

A Hómenők programsorozat további célja még a már versenyzőkorú, ténylegesen versenyző gyermekek felkészítésének folytatása, a szakmai program színvonalának emelése, részben azért is, hogy a később csatlakozó gyerekek előtt példaként állhassanak. 

Tényleges esély van arra, hogy a gyerekek nemzetközi szinten is értékelhető eredményeket érjenek el, világkupa, világbajnoki, de akár olimpiai szinten is. 

Kozma Orsi, előadóművész-énekes is örömmel állt a kezdeményezés mellé, hiszen az ő és a gyermeke is rendszeresen síel.

A közös, családi sportolás és a versenyzés népszerűsítése mellett teszi le a voksát tehát a Fiatal Családosok Klubja, a FreeRide Club és az Összefogás XI. Sportegyesület is, hiszen rendkívül fontos az egészségmegőrzésen kívül a versenyzés jellemformáló ereje is.

Részletes információk és nevezés: www.homenok.hu

Első futam időpontja: 2018.11.04. 16:00 óra