Kisfilm az Apjok lányokról -1981

“A lányok” című 24 perces kisfilm 1981-ben készült. A filmben megszólalnak az Apjok lányokon kívül egykori edzőik, Szabó Zoltán, Kovács Barna valamint versenyzőtársaik, Kővári Enikő, Görgey Anna és természetesen a két lelkes szülő is.

A filmen jól felismerhető a Kékes északi pályája, Galyatetőn a Dózsa,- és Külker sípálya.

A hazai sípálya fejlesztéseknek köszönhetően remélhetőleg egyre több verseny visszatérhet a hazai pályákra. Az idei alpesi versenynaptárban – tervek szerint hazai sípályán kerül megrendezésre legalább hat síverseny. Igazi különlegességként egy nemzetközi verseny is lesz, FIS kóddal rendelkezők részére SL (szlalom). Ha minden igaz, akkor 18 év után újra idehaza lesz a Diákolimpia!

A film megtekinthető:

http://nava.hu/id/1863572/

A filmet rendezte, forgatókönyvet írta Bánki Iván. Egykoron a síszövetség elnökségi tagja is volt. Riporter Gyulai István, aki maga is lelkes síző volt.

Képen: Apjok Ildikó édesapjával, Apjok Feri bácsival