Megalakult a „Magyarország 365” fotópályázat zsűrije

Augusztus derekán már beszámoltunk arról, hogy a fotópályázatra három kategóriában – táj és természet, épített és tárgyi örökség, valamint városi és vidéki közösségi életképek témában – küldhetnek pályaműveket a profik és amatőrök.

 

Kép illusztrációként: téli táj, Mátraszentlászló sípálya, 2018-ban

A zsűri mindhárom kategóriában három díjat oszt ki.

1. helyezett: 1 millió forint
2. helyezett: 500 ezer forint
3. helyezett: 300 ezer forint

Ezen felül internetes szavazás alapján minden kategóriában kiosztásra kerül közönségdíj, ezek értéke minden kategóriában 1 millió forint.

Kép illusztrációként: téli hintázók a Mátraszentlászlón, 2018-ban

Magának a pályázatnak külön honlapja van, a pályázati kiírás közvetlenül itt található.

Kasier Ottó, a zsűri elnöke nagy ívű kezdeményezésnek nevezte a fotópályázatot, amelyre olyan képeket várnak, amelyeknek

“lendülete és  pozitív kisugárzása van.” 

Keleti Éva zsűritag: Magyarország szépségeit bemutatni hálás téma,  várhatóan sokakat megmozgat. Elmondta, reményei szerint a kiállítás nemcsak Magyarország, hanem a magyar fotósok hírét is öregbíti szerte a világban.

Kerekes Emőke zsűritag elsősorban olyan képeket vár, amelyek új megfogalmazásban mutatják meg a magyar tájat, nemcsak dokumentálnak, hanem újraértelmeznek majd.

Szarka Klára zsűritag elsősorban az emberi kapcsolatokról, a közösségekről remél színes képet,  bízik az eddig rejtett tehetségek felbukkanásában is.

Tassy Márk zsűritag szerint magyarként olykor pont a hazai tájat nehéz fotózni. A már megszokott látványban kevesen tudják meglátni az egyediséget, ez most nagy kihívás. Bízik abban, hogy a pályamunkák között szép számmal lesznek ilyen felvételek.

Klaszterünk tagjai között is sok lelkes fotós van, reméljük a pályázatra több havas, síző kép is benevez!

Előző, beharangozó cikkünk:

Hazai havas hegyvidéki tájak népszerűsítési lehetősége – izgalmas fotópályázatot hirdettek meg