Pasaréten indított klaszterünk 2017/2018-as síszezonja

Rekord létszámú részvétel (36 fő) mellett, igen lelkes elképzelésekkel, tervekkel indíthattuk a következő síszezont.

Az ülés megkezdése előtt a házigazda nevében Tóth Etre bemutatta a Pasaréti Síiskolát.

Klausmann Viktor ismertette a Mátraszentlászlón leégett Sarudi Síház   sífelszerelésében esett kárait és összefogásra szólította a tagokat ezek pótlására.

Klasztermenedzserünk és klaszterünk elnökének negyedéves beszámolója után a Magyar Sí Szövetséggel megkötendő együttműködési megállapodás előkészítésének megvitatása sok észrevételt, figyelmet kapott. A műanyag sípályával rendelkező síiskolák közös érdekeinek megfogalmazása, ezek írásbeli összerendezése érdekében a megjelent síiskolák nagyobbik része aktív előkészítő szakmai munkát felvállalt.  Az egyeztetések nem könnyű feladatát Üsztöke Lél a Wax Klub vezetője vállalta és a tagság erre a feladatra egységes szavazással őt meghatalmazta. Ezzel egyben kijelölésre került egy munkacsoport, mely a műanyag síiskolák versenysporttal kapcsolatos kérdéseit hívatott egyeztetni a síszövetség szakembereivel, valamint a különböző érdekek egyeztetése után különböző feladatokat meghatározni, kijelölni. A síszövetséggel való további egyeztetésre, a stratégiai megállapodás előkészítésére a tagság felhatalmazta a klaszter elnökségét.

A Magyar Turisztikai Ügynökséggel való egyre szorosabb együttműködés érdekében az MTÜ által szervezett “Értékesítési ösztönző workshop”  (november 21.) rendezvényen való részvétel is szóba került.

Az ülés végén a Budai Szent Ferenc Kórház főigazgatója, Dr. Toldy-Schedel Emil, valamint a Pisten Bully ratrakok //hazai képviselője, Németh Dávid rövid ismertetőt adott cégeik működésről és a klaszterrel való későbbi együttműködési lehetőségeiről. Mikó Gergely a Normafa Park képviseletében felvállalta az együttműködési, partneri szerződés megfogalmazását a Szent Ferenc Kórházzal. A megállapodás aláírására várhatóan a következő ülésen kerül sor. A klaszter tagszervezetei által felajánlott, használt sífelszerelések adományként való átadása is ekkor történhet meg.

Következő ülésünk november hóban, Kékestetőn lesz. Dr. Megyesy Jenő a síszövetség új elnöke –  klaszterünk meghívását tisztelettel elfogadva –  a kékesi ülésen bemutatkozó látogatáson ismerteti a síklaszter és a síszövetség későbbi együttműködés lehetőségeit.