Tények és tervek az új libegő átadása alkalmából

Hazánk negyedik libegőjét a napokban adták át Lillafüreden, egy sípálya mellett. Libegők történeti visszatekintője és esélylatolgatás.

Frissítés (2018. március 30.), újabb libegők megépüléséről –  piros színnel

A libegő kifejezetten egy környezetkímélő közlekedési eszköz, hiszen úgy tudnak a természetet kedvelők a hegyre feljutni, hogy nem terhelik gépkocsiforgalommal a hegytetőt. Ezen felül egy kifejezetten csendes üzemmódú közlekedési eszköz is egyben!

Az első: Zugligeti Libegő – 1970

Már 1933-ban ifj. Hantos István mérnök állt elő az első tervekkel. Végül csak 1970-ben épült meg a Zugliget-János-hegy között működő ülőszékes felvonó.

Átadás után a kerületi tanács részletes sípályatervet dolgoztatott ki „Télipark” címmel a Normafa és János-hegy közötti északkeleti lejtőkre. Elkészült a sípálya felső szakasza, sajnos azonban mindjárt az első évben halálos síbaleset történt az erdővel szegélyezett pályán. A baleset után a sípálya további építését leállították, az ideiglenes megépült alsó harmadban lévő beszálló állomást elbontották. A hivatalos helyszínrajzon ki van jelölve a sípálya nyomvonala. A rendezési terv előírásainak megfelelően „a sílesiklópálya és a középállomás kialakításának lehetősége megtartandó”. 

Nem mellékes, hogy már a kezdetektől fogva nyereséges volt az üzemeltetés. Az érdeklődés már a kezdetekben is hatalmas volt. A mai napig közkedvelt turisztikai attrakció. Olykor 30 perc feletti a várakozási idő egy-egy kellemes hétvégén. Az elmúlt 45 év bebizonyította: hatalmas igény van az ilyen típusú turisztikai attrakcióra.

Zugligeti Libegő honlapja:

A leghosszabb: Magas-hegyi Libegő, Sátoraljaújhely – 2001

Érdekes a története ennek a libegőnek is:

Az 1984-ben ajándékba kapott a Magyar Sí Szövetség egy Olaszországban lebontott, jó állapotban lévő ülőliftet. Az ülőlift Galyatetőn történő megépítéséhez a szövetségnek anyagi bázisa nem volt, ezért évek múlva szinte ingyen átadta Sátoraljaújhelynek, ahol a felvonó szerencsére ma is működik.

Az ország leghosszabb, sípályához csatlakozó függőszékes libegője, 2001. december 21-én kezdte meg működését a sátoraljaújhelyi Magas-hegyen. Hossza 1332 méter, közel 200 személyt tud szállítani egy időben, három állomással rendelkezik, a legnagyobb magassága a földtől 14 méter, menetideje 50 perc oda-vissza.

Sátoraljaújhelyen további négy darab húzós sílift várja a télisportok szerelmeseit, de itt üzemel az ország leghosszabb és legszélesebb műanyag sípályája is! Hóágyúk és hótaposó gépek segítik a pályaépítők munkáját. Érdekesség, hogy itt készült el hazánk első kabinos felvonója (bár nem síliftként üzemel). A libegő a 2275 méteres hosszúságú bob pályát is kiszolgálja, mely egyébként az ország és a térség leghosszabb bob pályája!

Kabinos liftről további információk:

http://sielok.hu/rovat/hirek/cikk/elso-magyar-kabinos-lift/http://kotelpalya.blog.hu/tags/S%C3%A1toralja%C3%BAjhely

Magas-hegyi Libegő honlapja:

Az igazi sílift: Eplény – 2009

 

Hatalmas beruházásként épült ki a bakonyi síterep, mely az ország leghosszabb, 7,2 km hosszúságú sípályáival rendelkezik. A libegő nemcsak télen működik nagy kapacitással, hanem csaknem egész évben, hiszen a kerékpárosokat is kiszolgálja. A síterep a sajátos mikroklímájáról is nevezetes, hiszem sokszor előfordult, hogy míg az egész országban eső esett (még a magasabban fekvő más országrészekben is)  itt hó formájában hullott a csapadék. Itt van a legtöbb hóágyú is, összesen 44 darab! A libegő kezdetben Szent Sólyom név alatt futott, majd OMV Maxxmotion nevet kapta.  A libegőnek köszönhetően Eplény az elmúlt évek a legnépszerűbb és leglátogatottabb síterepévé vált. A lift hazánkban az egyetlen négyüléses, futószalagos beszállóval rendelkező felvonó.

Az Eplényi Libegő honlapja:

http://siarena.hu/felvonok/

http://bringarena.com/libegozes/

A legújabb: Libegőpark, Lillafüred – 2015

A legújabb libegő közvetlenül a régi sípálya és sífelvonó mellett épült meg.

2016 május elsejétől használhatja a nagyközönség a Lillafüred és a Miskolchoz tartozó üdülőövezet fölött magasodó Jávorhegy között közlekedő Libegőt. A kötélpályás felvonó több, mint egy kilométer hosszan szállítja az utasokat a Bükki Nemzeti Parkban a hegyi állomásra. A közel 500 millió forint európai uniós támogatással megépült, országos érdeklődésre számot tartó turisztikai attrakció mellett, a projekt keretében kialakítottak egy Rollerösvényt, valamint egy Oxigén túraútvonalat is.

Az esti kivilágítással is rendelkező sípályán 1997-ben forgatott rövid filmet ajánljuk:

Hosszútávon van remény a síélet újraindításra is!

Libegőpark honlapja.

Esélylatolgatás

Környezetvédelmi és általános turisztikai igények jól összehangolhatók, hiszen egy károsanyag kibocsátásmentes, csendes üzemmódban működő közlekedési eszközről van szó. Tervek vannak további fejlesztésekre. A kérdés csak az, hogy hol és mikor fog megépülni a következő libegő. Gazdaságossági szempontból is célszerű lenne olyan helyen megépíteni, ahol a síelők népes tábora a téli időszakban tudná azt használni. A síelők nem egy körre vennék igénybe, hanem többórás, vagy akár többnapos síbérletet is szívesen vásárolnának. Az ülőszékes sílift az üzemeltetők számára is könnyebbséget jelent a húzós liftekhez képest, hiszen a felvonó nyomvonala alatt nem szükséges havat biztosítani.  A világ összes sípályáján alkalmazzák a korszerű, csendes hóágyúkat. Ezen a téren is folyamatos, nagy léptékű a fejlődés. Hóágyúk nélkül ma már korszerű sípálya elképzelhetetlen. Magyarországon a hóágyúkat egyre több síterepen eredményesen használják.

Az egyszeri beruházás valóban nagy összegeket igényel. Általánosságban elmondható: maga az üzemeltetés nagy eséllyel nyereséges lehet, a megtérülési idő az igazi kérdés. Amennyiben a felvonó négy évszakos üzemeltetése megszervezhető, továbbá más kiegészítő szolgáltatásokat is biztosítanak az üzemeltetők, akkor a megtérülési idő jelentősen lerövidülhet.

A hazai libegők hossza:

Eplény, négyüléses:                               757 m

Eplény, kétüléses:                               1.000 m      /Átadás: 2018. február 9.

Lillafüred:                                               1.080 m

Mátraszentistván, négyüléses:          498 m     /Átadás: 2018. január 25.

Sátoraljaújhely, kétüléses                  1.332 m

Zugliget/Budapest :                            1.040 m

Legmagasabbra a lillafüredi libegő megy, felső állomása: 606 méteren van. Hazánk legmagasabb pontja: Kékestető, 1014 méteren fekszik.

Reméljük, a következő libegő átadására nem kell túl sokat várnunk!

Írta és az összeállítást készítette: Fehér Gyula