Az alapítvány munkatársai önkéntes alapon, munkaidejükön kívül (vállalkozó mentősök esetében 0-24 órás szolgálatban) látják el feladatukat. Az alapítvány szakemberei különleges mentő eszközökkel vagy képesítéssel rendelkező, vagy a területet kiválóan ismerő túravezetők.
Az alapítvány 2012 júliusában kezdte meg működését, elsősorban a Mátra hegység területén eltűnt, bajba jutott, balesetet szenvedett emberek felkutatására, technikai és élő erős mentésére jött létre. Tapasztalatunk szerint az elmúlt 3-5 esztendőben jelentősen megnövekedett a Mátrában túrázó, aktívan sportoló, vendégek száma, a magasan minősített szálláshelyekkel együtt. Az alapítvány tagjai az elmúlt öt esztendőben külön- külön –többnyire a rendőrség kérésére- részt vettek már kutatásban mentésben a Mátrában. Miután sem a rendőrség, sem a mentők nem rendelkeznek különleges körülmények között (nagy eső, sár, hó, éjjeli keresés) azonnal beavatkozni tudó –helyben elérhető- kereső eszközökkel, ezért döntöttünk erőink egyesítéséről alapítványi formában.
Az alapítvány honlapján további információk találhatók.