A Tourism Summitról jelentkezünk

Október 14-15. Két nap, tizenhat ország, több mint ötven előadó, ezer résztvevő a Budapest Bálna épületében.

Túri Anikó, a Nemzetgazdasági Minisztérium közigazgatási államtitkára a megnyitón ismertette a szektor kiemelkedő eredményeit. Elmondta: a turizmus Magyarország GDP-jének csaknem 13 százalékát teszi ki, és a gazdasági növekedés egyik kiemelkedő motorjává vált.

„Utazzon tudatosan, fedezze fel és formálja a jövőt!” - szól a konferencia központi üzenete, amely egy közös platformon hozza össze a turizmus iparágának nemzetközileg elismert szakembereit, döntéshozóit és innovátorait. A cél közös: a turizmus jövőjének alakítása és értékteremtés a szakma számára.  

A nyitó előadást Omar Hatamleh, Globális MI Gondolatvezér tartotta. A közel félórás előadása szinte minden résztvevőt nyitott szájra kényszerített. 

Telt ház a Summiton

A MICE Hub szekcióüléseiben többek között az Egyesült Államokból, az Egyesült Királyságból érkező előadók, illetve a szakma legmeghatározóbb vállalatainak képviselői foglalnak majd helyet. A Visit Hungary várakozása szerint ezek a húzónevek nemcsak a rendezvény színvonalát fémjelzik, hanem vonzóvá teszi a turisztikai csúcstalálkozót a környező országok MICE-szereplői számára is. 

Jól mutatja ezt az is, hogy alig pár hét leforgása alatt több mint ezren regisztráltak a Visit Hungary szervezésében megvalósuló Tourism Summit nemzetközi konferenciára, így a rendezvény hamar „telt házas” lett. A szervezők szerint ez az óriási érdeklődés is jelzi, hogy sikerült izgalmas témákat találni és lebilincselő nemzetközi előadókat Magyarországra csábítani. Mindez felkeltette a turisztikai ágazat hazai szereplőinek a figyelmét is: kíváncsiak a külföldi ötletekre, más nemzetek turizmussal kapcsolatos tapasztalataira és a jövő kihívásaira.

Az utazás nemcsak a tájakról, hanem az adatokról, a felelősségről és a kapcsolt élményterekről is szól. Milyen lesz a turizmus egy olyan világban, ahol az algoritmusok ajánlanak úti célt, ahol az adatok irányítják a fejlesztéseket, és a fenntarthatóság többé nem opció, hanem alapfeltétel? A turisztikai szakma csúcstalálkozója, a Tourism Summit október 14–15. között ezekre a kérdésekre keres gyakorlati és inspiráló válaszokat.*

*Turizmus.com

A konferencia holnap, október 15-én is tart, még lehet csatlakozni a turizmus csúcseseményéhez!

Időpont: Október 14-15.

Helyszín: Bálna Budapest (1093 Budapest, Fővám tér 11-12.)

Ma és holnap még mindig rengeteg izgalmas téma várja a jelentkezőket!

Képek és szöveg: F. Gy.