Ahogy az október közepén megjelent cikkünkben már közöltük, Balatonfüreden jól halad a sítanpálya építése, a következő hétvégén már nyílt nappal várják az érdeklődőket.
Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság és az Óbudai Egyetembeszámolója a november 22-én megrendezett Klaszter EXPO Startról.
Az olasz Tecnica csoport tíz országban tizenkilenc gyárat működtet. A magyarországi leányvállalat nagyrészt exportra gyárt, a nyilvános cégadatok szerint 2019-ben 52 milliárd 248 millió forint nettó árbevétel mellett 2 milliárd 499 millió forint adózott eredményt ért el.
Az Aktív Magyarország programért felelős miniszterelnökségi államtitkár Egerben, a harmadik alkalommal megrendezett éves konferencián tartott előadásában elmondta: útjára indítják azt az új programot, melynek célja népszerűsíteni a szabadidősportot, az aktív életmód térnyerését.
Több mint három tucatnyi kép került feltöltésre a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem honlapjára az eseményről. Cikkünk végén néhány nosztalgikusnak nevezhető, az Interski Kongresszusaiba bepillantást engedő rövid videó is megtekinthető, melyek még az előző évezred időszakából származnak.