Author: admin
„Az utazás, ahogy eddig ismertük, már soha nem tér vissza”
Ezt nem kisebb ember állítja, mint Brian Chesky az Airbnb első számú vezetője.
Kiemelkedő vendégéjszakai adatok a Mátrából
Az esztendő első felében és május hónapban is, az egész országon belül a harmadik legmagasabb vendégéjszakai adatok érkeztek Gyöngyös vidékéről, a Mátrából.
Klíma téma: megjelent David Goldblatt sportújságíró tanulmánya a klímaváltozás azon kérdéseiről, mely a versenysportokat érinti
Hazai hegyvidékeink egyike: a „Gyógyító Mátra!”
Átadás: 46 millió forint kormányzati támogatással megújult a Bánkúti Síklub
Mohácsi Marcellnek a most véget érő vészhelyzet és karantén alatt is jutott ideje síelni – itthon!

Made in Karantén hatodik fordulójának megnyerésével Marcell számára egy millió forintot ért a szobában síelés!
Újabb információs honlap indul a természetben végezhető szabadidős sportok népszerűsítése érdekében

A tavaly ősszel megalakult Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ Nonprofit kft. mai nappal tette elérhetővé a http://aktivmagyarorszag.hu honlapot, mely a nyári időszakban a kerékpározás, evezés és a túrázás magyarországi lehetőségeire igyekszik figyelmet felhívni.