Szinte minden síelő egyben kissé autóbolond is – ez nagy valószínűséggel általánosan elmondható. Szeretjük a tempót, a siklást, a kanyarokat, ugyanakkor a biztonságot is! (x)
Sok síelő barátom van. Közös beszélgetések konklúziójaként elmondhatom: a SUV típusú gépkocsik kissé olyanok, mint az allmountain sílécek. Nem kell foglalkozni azzal, hogy milyenek a körülmények. Kiszámíthatóan viselkednek puha és kemény hóban egyaránt, pályán és pályán kívül is, akár a SUV gépkocsik. Azonban a CR-V Hybrid, mint SUV gépkocsi ennél még többet is tud. Elegánsan adja meg ezt az érzést!
Indulás előtt
A 2019. évi Honda Kupára a legújabb CR-V Hybridet kaptuk segítségül a Honda vezérképviselettől. A Honda Hybrid motorjáról szemléletes videót találhatunk a világhálón, magáról az autóról profi bemutatót is olvashatunk. Jómagam leginkább csak a vezetés élményéről számolok be.
Mielőtt átvettem az „allmountain” CR-V-t, részleteiben is utánaolvastam. Sok érdekes műszaki, esztétikai leírás átolvasása után – mint felhasználó és nem mint tesztvezető – kíváncsian vettem kezembe az autó kormányát.
Bepakolás – indulás!
Kettesben indultunk a Tátrába, a magyarok által különösen kedvelt Donovalyba, a 27. Honda Kupára. A hátsó üléseket lehajtva, dugig pakoltuk a kocsit mindennel, ami csak befért a síversenyhez szükséges cókmókokkal. Az indulás ugyanolyan csendes maradt, mint a bepakolás előtt. Halkan indultunk, alig vártam, hogy valami motorhang is hallható legyen. Az első 10 perc a bemelegítésé. Ismerkedés a kormányon található rengeteg ilyen-olyan gomb funkciójával. Nem volt célom mindennek a megismerése (kezelési útmutató kézbevétele nélkül valószínűleg sok mindenre nem is jöttem volna rá), amit viszont kerestem, könnyen megtaláltam, az extrák most nem izgattak. Végre minden rendben! Egy-egy gyorsításnál már oda-oda léptem a gáznak, ekkor végre kissé hangosabbá vált az autó.
Utazás – kék/piros/ sípálya
Hamar érezhetők voltak az első autózási örömök: a profi automata váltónak köszönhetően, a váltásokat meg nem érző gyorsulás kifejezetten élvezetes. Budapest – Esztergom – Besztercebánya útvonala nagyrészt síkvidéknek számít. A gépkocsi csendes üzemmódja és maga a vidék együttesen diktálta a nyugodt, higgadt vezetést. A sízéshez hasonlítva, a kellemes „kék pályán” megvan a biztos „élvezetés”, akár most vezetéskor. Egy könnyű terepen az ember megvan róla győződve, hogy „állati jól” síel/vezet. Ehhez hamar párosul az eufória – minden klappol! Mint egy villanyautó. Nincs hangja, és késlekedés nélkül reagál a gázpedálra. Amikor viszont odalépünk, bőg, de nagyon. A rendes váltásokon szocializált európai vevők számára annyira szokatlan az egyenletes motorbőgés, hogy a Honda külön nekünk megpróbált kitalálni valami kókány hangmegoldást, amivel azt hihetjük, rendes kocsiban ülünk (Totalcar).
Következett a piros pálya: Garamszentkereszttől 80 kilométeren át egy olyan autópálya szakaszon haladtunk a hegyek felé, melyhez hasonlót nemigen láttam. Folyamatos kanyarok, egyenes szakasz alig-alig, folyamatosan enyhén fel-le. Olyan érzés, mint egy igazán profi, kanyarokban gazdag, de nem nehéz sípálya. A nagy forgalom ellenére nem okozott különösebb stresszt a vezetés. Még mindig az a biztos sítudás/vezetni tudás maradt meg, mint amikor egy kissé nehezebb, de nem túl nehéz sípályán haladtunk volna. A hosszabb kanyarokban is bejött a síelés érzése: ha jól vezetem a sílécem/autóm akkor nem a frász kerülget, hanem a siklás, az „ívhúzás”mámorítóan stabil érzése. Ilyenkor kell jobban vigyázni – mondom magamban. A síelés mámorában olykor szép nagyot lehet esni – akár még élvezettel is – de ez most mégsem sípálya! Fontos az önkontroll, bár az autó önmaga is kontroll alatt tartott, így például a megfelelő követési távolság betartását lekövetve, leszabályoz. Sílécekben ilyen szabályozó nincs , de hát a SUV azért ez mégiscsak egy összetettebb műszaki csoda, mint egy síléc!
Hegyvidék, havas út – igazi fekete pálya
Besztercebánya után már jöttek az igazi emelkedők. Végre fekete pálya! Aki jól síel, az szereti a fekete sípályákat is, sőt kifejezetten vonzzák azok. Az autózás ilyen hegyvidéki úton a síző számára nem félsszel jár, hanem igazi kihívással, kalanddal. Felfele haladáskor a tartósabb padlógáznál jött elő az erősebb, kissé furán magas hang. Visszafékezve önmagam – egy lehelettel visszavéve a padlógázból, normalizálódott a hang. Mégis, továbbra is repültünk fel a hegyoldalon, a kétsávos szakaszokon szárnyalva hagytuk el a kapaszkodósávban haladó kamionokat. A folyamatos, zökkenőmentes vezetési élmény valóban meggyőző erővel bír. Az elektromos motor és benzinmotor harmóniáján nem is gondolkodik az ember – egyszerűen jól működik. A kanyarokat kegyetlenül stabilan vettük, nem volt a legkisebb gond sem (egyébként városon belül is a felboríthatatlanság stabil érzését kaptuk). Megérkeztünk Donovalyba. Néhány helyre el kellett még szaladnunk, végre igazán havas utak! Bár a kapott autó nem összkerekes (természetesen van összkerékhajtású változat is), mégis olyan érzés volt, mintha az lenne. Még a nagyobb hóban való fordulókban, induláskor is stabil vezetési élményt adott. Nyilván találhattunk volna olyan helyszínt, ahol csak egy összkerékhajtású autó lett volna alkalmas a továbbhaladásra, de ezt a helyet szándékosan nem kerestük. Még leszaladtunk északi irányba, a motorféket kipróbálni, melyet a kormányba integrált karral lehetett kapcsolgatni. Lefele menet a motorfék elengedhetetlenül fontos. Jól vizsgázott a visszaváltási funkció is. Nem tagadom, megfogott az autó. Csak húztuk a kanyarokat – igen nagy élvezettel. Ennél csak a sípályán való hosszú siklás nagyobb élvezet! (x)
Szerző: Fehér Gyula
Honda Kupáról és a Honda CR-V Hybridről további képek
Előző aktuális cikkünk
Találjuk meg a hidakat, melyek összekötnek – HONDA Kupa 2019