Az SMSZ és klaszterünk a műanyag borítású tanpályás síiskolákkal egyeztetett a Normafánál

Közel 30 különböző síiskola vezetője a következő szezon lehetőségeiről tárgyalt egymással és a két szervezet képviselőivel, többen online kapcsolódtak be.

Mikó Gergely a Normafa Park ügyvezetője, mint házigazda köszönti a megjelenteket

Elnöki asztalnál, balról: dr. Egri Katalin SMSZ elnöke, klaszterünk elnökségi tagja, Fehér Gyula klaszterünk elnöke és Kőrösi Péter klaszterünk elnökségi tagja, a Sípark ügyvezetője

Sítörténeti szempontból is jelentős tanácskozásra került sor. A hazai síiskolák vezetői találkozhattak egy olyan országos szintű egyeztetésen, melyen részt vettek olyan műanyag borítású tanpályával rendelkező síiskolák, melyek nem feltétlenül tagjai sem az SMSZ-nek, sem klaszterünknek. Klaszterünk egyik legfontosabb célja, hogy a lehető legszélesebb érdekcsoportokat közös gondolkodásra tudjon ösztönözni, ehhez kitűnő partner az SMSZ (Síoktatók Magyarországi Szövetsége).

A találkozóra a Normafa Park épületében került sor

A műanyag borítású tanpályával rendelkező síiskolák száma (térkép itt) folyamatosan növekszik, főleg az elmúlt 10 esztendőben. A síszezon kezdetéig várhatóan hat új tanpálya nyílik. A síiskolák egyik kiemelt célja, hogy minél több gyermekkel megismertethessék ezt a csodálatos sportot, mely a szabadlevegőn való mozgást biztosítani tudja, ráadásul nem csupán amikor hó van, hanem már kora ősztől késő tavaszig, vagy akár nyáron is.

A cél ismert, az ahhoz vezető út kérdései mentén folyt a széleskörű egyeztetés.