A győrújbaráti településen elterülő dombvidéken van hazánk legnyugatabbra fekvő műanyag sípályája. Klaszterülés és a sípálya rövid beszámolója.
Az idei szezon kezdéseként a nyílt napon már túl van a GyőrSi
Győrújbarát Bécs és Budapest között pontosan félúton van. A legközelebbi havas sípálya Eplényben 59km-re van. A síiskolába járó tanulók télen sokszor az eplényi sípályákon csiszolják tovább sítudásukat.
Klaszterülésünk elején Váradi Gábor tulajdonos, ügyvezető köszöntötte és egyúttal bemutatta a sípályát és annak környezetét. Igazán kellemes, fenyvesekkel szegélyezett vidék, családias hangulat. A síiskola most kezdte negyedik szezonját. http://www.gyorsi.hu/
Az ülés új tagfelvételi eljárással indult. A Wintersport Kft. tulajdonosai régi sízőknek számítanak a hazai síéletben. Nagykereskedelmi tevékenysége mellett a Pasaréti Síiskolát is üzemelteti. http://www.wintersport.hu/ http://pasaretisiiskola.hu
Chernel István Sí és Turisztikai Klaszter ezek után már 31 tagszervezet együttműködésének lehetőségét biztosítja.
Komoly kihívást jelent a nyár végén megjelent Akkreditált Klaszter cím elnyeréséről szóló pályázati felhívás. Mivel az egyik feltétel a legalább három/négy éves működés – klaszterünk pedig idén májusban volt még csak két éves – még elegendő idő van a felkészülésre, a további együttműködések átgondolására. A pályázati kiírásban megjelent, elvárt klasztertevékenységek jelentős része számunkra is hasznos, egyben reális célokat határoznak meg. Tevékenységünket ezen elvárások mellett igyekszünk folytatni, hiszen ezen célok mindenképpen jó irányt adnak a későbbi pályázati elérésektől függetlenül is.
A következő ülés 2016. november 16-án, a Normafa Síházban lesz.
Győrújbaráton van az ország egyetlen elektromos gokart pályája. Az igazán ízletes, házias ebéd után a vendéglátás a gokart pályán folytatódott. Különösen élvezetes volt egy kis száguldozás, egyenlőre az aszfalton:) Köszönet a szervezésért, vendéglátásért a Győrújbaráti Síiskolának! Gokart pálya honlapja: http://www.ekart.hu/
Sípálya a Kisalföldön!?
Villáminterjú Váradi Gáborral és feleségével Tóth Judittal a síiskola megálmodóival
Mikor kezdtétek, hogyan?
Sokan mondták, hogy nem, ez nem fog sikerülni. De mi nem adtuk fel, belevágtunk két kisgyermekkel a nyakunkban, és most már a 4. éve, hogy pörög a síélet Győrben. Hobbyból lett a munkánk. Néha nagyon fáradtak vagyunk, de élvezzük.
Honnan jönnek hozzátok, mi a „vonzáskörzet”?
Már nem csak Győrből járnak el hozzánk síelést, snowboardozást tanulni. Volt már tanítványunk Szombathelyről (105 km), Veszprémből (82 km), Pápáról (47 km), Sopronból (87 km), Tatabányáról (67 km). Mivel közel vagyunk a határhoz külföldről is jönnek a vendégeink, mint például a szomszédos Ausztriából, és a szlovákiai magyarok is átjárnak hozzánk Csallóközből. Náluk kötelező tananyag az általános iskolában a síelés, sítábor keretei között. Ezért a szülők szeretnék, hogy ne úgy menjenek el a táborba, hogy nem tudnak semmit, így nálunk sajátítják el az alapokat.
Jó lenne, ha a gyermekek Magyarországon is az iskolai keretek között, a mindennapos testnevelést igénybe véve, megismernék a síelést. Vagy már az óvodában is elkezdődhet az oktatás. Hozzánk is második éve, hogy kijár az Audi óvoda. Nagy sikere van a gyermekek és szülők körében is. Már az óvónők is sílécet ragadtak.
Ezen kívül tanfolyami illetve magánóra keretein belül sajátíthatják el a gyermekek 4 éves kortól a síelés csínját-bínját. A legidősebb tanítványunk 65 éves volt és egy vak kisfiú is megtanult már nálunk síelni, akit az olaszországi táborunkba is elvittük. Fantasztikus élmény volt vele!
Milyen egyéb rendezvényeket szerveztek?
Év közben házi síversenyeket, Mikulás síelést, nyílt napokat tartunk a Győrújbaráti Síiskolában. Ezen felül sí utakat szervezünk Olaszországba, Ausztriába, és ha a hóhelyzet úgy engedi Eplénybe is elmegyünk 1-1 napra síelni.
A nyári időszakban pedig úszással foglalkozunk. Úszó és vízi táborokat szervezünk Győrben és a Balatonon. A jövő nyáron tervbe van véve még a kerékpározás és a túrázás is.
A téli időszakban, amikor nem szívesen mozdulunk ki a szabadba, Győrújbaráton izgalmas családi programokon vehetünk részt. Például délelőtt egy családi síelés a Síiskolában, majd egy gőzgombóc a hüttében. Hazafelé menet pedig E-kartozás az E-kart ringen (www.ekart.hu).
Képek az ülésről
Szeretettel teljes vendégvárás