Laurent Vanat először 2009-ben adta ki nemzetközi összefoglaló riportját a síturizmusról, most 12. alkalommal jelentette meg éves összefoglalóját. Az összefoglaló a 2017/2018-as szezonról ad áttekintést.
A képre kattintva a tanulmány elérhető
A tanulmányt rövidre szerkesztette: Fehér Gyula (SkiOutlet.hu)
A tanulmány jelentős része országokra bontva ad különböző adatokat, a bevezető és az összegző részben sok érdekes megállapítás olvasható.
Honlapunkon először a 2014 évi tanulmányát jelenítettük meg, akkor a tanulmány csupán még csak 114 oldalból állt. A napokban megjelent legfrissebb tanulmány lényegéről (mely már összesen 222 oldalas) összefoglalva elmondható:
a 2017/2018-as síszezon adatai világviszonylatban továbbra is bizakodásra adnak okot a síturizmusban érdekelt felek számára, hiszen az elmúlt 20 évben, ez a szezon volt a negyedik legjobb.
A tanulmány megállapítja: a baby-boom generáció lassan kikerül a síportból, ezért különösen nagy jelentősége van a legfiatalabbak bevonásának. Nemzetközi összehasonlításban a legnagyobb dinamikát kétségtelenül Kína adja, ahol a következő téli olimpiára való felkészülés jelentős erőt ad. Szinte egész Európában növekedést mértek, Kelet-Európa jelentősebb növekedést mutat. Kelet-Európában, Közép-Ázsiában és a Közel-Keleten a síterepek fejlesztésének tervei, ha lassan is, de megvalósulni látszanak. USA-ban némi visszaeséssel kellett szembesülni, Japánban és Dél-Koreában, az idősödő társadalom egyre intenzívebb növekedése évek óta gondot okoz, a síturizmus számára is.
Magyarországi adatok a 106-107. oldalon találhatók. Ezen adatok alapján elmondható: Magyarország újabb növekedést ért el a sízők száma tekintetében, (587 ezer fő, előző szezon 550 ezren fő volt), éppúgy, mint az előző, 363 ezres éves hazai sípályák látogatottsága vonatkozásában, mostanra elérte a 400 ezres számot. A kisebb síterepek esetében (főleg a nem alpesi országokban) a tanulmány hangsúlyozza a belföldi turizmus növekedésének fontosságát. Ugyanezen területeken is egyre nagyobb szerepet kap a non-skiers turisták bevonása. Ezek azok a turisták, akik a hegyvidékek látványára vágynak, sokat költenek a szállodákban, éttermekben, és ahol van, a kabinos lifteket is igénybe veszik. (Érdekesség, máshonnan származó adatok alapján: Olaszország egyes síterepein már 60%-ot adják a kabinos liftek utasainak számát a nem síelők. *szerk.)
A tanulmány bevezetőjében Vanat megemlíti, a sajtó nem ritkán túldimenzionálja a időnként fellépő nehézségeket. Az adatok pedig azt bizonyítják, hogy a síturizmus a legtöbb helyen továbbra is fejlődik, igaz, helyenként stagnálás van. Összességében azonban egyre nagyobb az igény a szabadidős téli sportokra.
A továbbfejlődés lehetőségei között kiemeli a síoktatás szerepét. Kiemeli: síoktatáson belül a játékosságra és egyszerűbb oktatási elméletekre lenne igény (unalmas tanulási folyamatokkal szemben).
Észrevételezi: az információs- és digitális világ helyenként már túlértékelt, olykor visszaüt, hiszen a fiatal generáció egyre nagyobb mértékben a kütyük mellett marad, ahelyett, hogy kimozdulna a természetbe. Másrészről, az rendben, hogy a digitalizált világ sokban segíti a személyre szabott szolgáltatásokat, azonban sokszor elvész a személyes kontaktusokból fakadó élmény, melyre pedig továbbra is igénye van a síturisták jelentősebb és igényesebb részének. A virtuális vásárlásoknak valóságos élményekké kell válniuk, ezek mikéntjén még van javítani való. A szolgáltatásminőség fokozásával, a barátságos, emberi kontaktusokkal sokat lehet tenni annak érdekében, hogy a megcélzott, új célcsoportok valóban beleszeressenek a sísportba. Tetszik – nem tetszik, a síturisták egyre nagyobb mértékben igénylik a kényelmi szolgáltatásokat, a valódi tapasztalattal rendelkező szaktudást, akár a síoktatás, akár a vendéglátás bármelyik területén. Példaként: a gasztronómiai kínálat bővítésének igénye minden országban megjelenik.
Az előző évi tanulmány összefoglalása elérhető a lenti keretes cikkben.
Jó hírek az International Report on Snow & Mountain Tourism – 2018 tanulmányban