Kevesen tudják: hazánkban Chernel István honosította meg a Madarak és Fák Napját

A Madarak és Fák Napját május 10-én tartják meg.

Kép: Chernelházi Chernel István fiatal korában

Egyes források szerint az ünnepnap megszervezésének közvetlen előzménye a hasznos madarak védelme érdekében, 1902-ben kötött párizsi egyezmény volt, mely után Chernel István megszervezte az első Madarak és Fák Napját. Ugyanakkor más források szerint, ugyancsak ő, az amerikai „Day Birds” mintájára szervezte meg az emléknapot. Ő honosította meg hazánkban a madárodúkat és madáretetőket, amelyeket először a kőszegi háza körüli parkban helyezett el.

Apponyi Albert vallási- és közoktatásügyi miniszter által, 26.120/1906 számon kiadott rendelet okán került megrendezésre az emléknap, melynek megfelelően az elemi népiskolákban minden év májusában vagy júniusában kellett „természetvédő” és „erkölcsnemesítő” szellemben méltatni a Madarak és Fák Napját.*

Felvidék.ma hírportál tegnapi érdekes cikkben emlékezik vissza az emléknap hazai meghonosításáról.

Chernel István egyébként Norvégiában, még 1891-ben ismerkedett meg a sível és a síeléssel, majd 1893-tól több népszerűsítő cikket írt útjáról. Három évre rá megírta és kiadta A lábszánkózás kézikönyve című könyvét, melyet klaszterünk reprint kiadásban, számozott példányban megjelentetett (néhány példány még kapható).

2014. október 19-én, Eplényben a Holle Anyó külső falán, a második klaszterüléssünkkel egybekötve tartottuk a magyar síklaszter névadójának, Chernel Istvánnak emléket állító tábla avatását.

Az első vidéki klaszterülés – Chernel István emléktábla avatása Eplényben – 2014. október 18.