Másfél hónappal az április végi hatalmas havazás után Bánkúton jártunk. Beszámoló az éves közgyűlésről, a következő szezon klaszter terveiről.
Képen: Dr. Varga József és Gramantik Csaba, az ülés házigazdái
A közgyűlés elején Gramantik Csaba a Bánkúti Síklub elnöke és Dr. Varga József a síklub alapító tagja (aki egyébként 2004-2013 között a síklub elnöke volt) köszöntette a megjelenteket. Röviden ismertették a Bánkúti Síklub történetét az alapítástól (1972. december 27.) napjainkig . Az ülésen 24 tagszervezet képviseltette magát.
A megjelentek egyhangúlag elfogadták a klasztermenedzser éves beszámolóját és a projektfelelősök beszámolóit, valamint a következő szezon marketing terveit.
A hosszútávú terveket illetően döntés született a klaszterszervezet kapcsolatainak további szélesítésére, elsősorban együttműködő partnerek vonatkozásában. Taglétszám további bővítése helyett inkább a tagok közötti kapcsolatok mélyítése és szorosabbra vonása a következő időszak egyik célja.
Marketing elképzeléseink közül a 2017/2018-as síszezonban elsősorban a televíziós megjelenések kaphatnak prioritást. Szeptember végén a sajtó részére kétnapos tanulmányútat szervezünk. Az út egyik témája a műanyag sípályák bemutatása lesz, illetve a „négyévszakos sípályák” bemutatása. A tervezet útvonal: Budapest – Mátra – Lillafüred – Zemplén Kalandpark.
Következő klaszterülés Budapesten, 2017. szeptember 20-án (eredeti időpont szept. 19. volt, de ezt módosítottuk 20-ára.), a Pasaréti Síiskolában lesz. Az ülés végén a megjelentek megköszönték a vendéglátónknak, a Bánkúti Síklubnak a szívélyes vendégül látást!
Később megjelenő cikkünkben részletesebben bemutatjuk Bánkút történetét és jelenét. Klaszterünk vezetősége a közeli Lillafüreden, a Libegőparkban is járt. Az itt készült összeállítást a nyár folyamán közzétesszük honlapunkon.
Képes beszámoló:
Gramantik Csaba, mint vendéglátó köszönti a tagszervezetek képviselőit
A közgyűlésen csaknem minden tagszervezet képviseltette magát
A síterep felső részéről csodálatos a kilátás a Tátra irányába
Közgyűlés után – rövid túra során – a megjelentek egy része bejárta a síterepet
A megfáradt sízőket, túrázókat a völgy alján várja a Bánkúti Síház
Az 50 nappal ezelőtt készült havas képek igazi örömet akkor adtak volna, ha ez rengeteg hó valamikor karácsony előtti napokban esett volna.