Klaszterünk szervezésében már harmadik kerül megrendezésre a romantikus esemény. Míg az első alkalommal csupán három helyszínen volt lehetőség éjszakai libegőzésre, idén már hat különböző helyszínen várják az érdeklődőket!
„A Libegők Éjszakájához az ötletet a nagy sikerű, első alkalommal megrendezett Sípályák Éjszakája adta.” – nyilatkozta László Márk ötletgazda, aki az eplényi Síaréna marketing vezetője. 2018 tavaszán klaszterülésünkön javaslatot tett: lehetőleg az összes olyan klasztertagunk csatlakozzon a rendezvényhez, ahol van libegő.
„A 2018-ban első alkalommal került megrendezésre a Libegők Éjszakája. Klaszterünk összefogó erejének köszönhetően, sikerült hagyománnyá varázsolni ezt az, egy részről a hegyvidéki turizmust, más részről a hazai sípályákat is népszerűsítő eseményt.” – ezt már Fehér Gyula, klaszterünk elnöke emelte ki.
„A Zugligeti Libegő idén, augusztus 20-án ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. Valószínűleg az idei esztendőben is nálunk lesznek a legtöbben a Libegők Éjszakáján, ugyanakkor bízunk abban, hogy más helyszíneket is felfedeznek a hegyvidékeket kedvelők, különös tekintettel arra, hogy az idei nyáron a belföldi turizmus különös hangsúlyt kap.” – mondta el Knyazovics Imre a Zugliget Libegő üzemeltetési vezetője.
A 2020. évi helyszínek a Mátrában két különböző helyszínen, a Bükkben, Budai-hegységben, Zempléni-hegységben és a Bakonyban, találhatók:
- Sípark – Mátraszentistván
- Libegőpark – Lillafüred
- Zugligeti Libegő – Budapest
- Oxygén Adrenalin Park – Sástó
- Zemplén Kalandpark – Sátoraljaújhely
- Kaland Hegy – Eplény
Részletes programtervvel és további információkkal a későbbiek folyamán jelentkezünk!
Az országnak nincs olyan része ahol a turizmus ne fejlődött volna dinamikusan az elmúlt években. Idén a járvány miatt a visszaesés már biztos, ugyanakkor a nyár vége felé joggal bízhatunk a belföldi turizmuson belül, a hegyvidéki turizmus fellendülésében. A belföldi turizmusnak a gépkocsival való közlekedés alapvető velejárója. A mostani időszakban ez a közlekedési forma a jellemző, ugyanakkor felmerül a kérdés:
Miért is kellene az autókat a hegyeink tetejére felengedni, ha a megközelítés egy attraktív, csendes üzemmódú, elektromos meghajtású, környezetbarát közlekedési móddal kiváltható?*
Az előző két rendezvényünk országos szintű, pozitív sajtóvisszhangot keltett. Az elmúlt két alkalom televíziós beszámolói a lenti két cikkünkben összefoglalásra kerültek.