Magyar Klaszterközösség első közös szervezésű rendezvényéről

Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság és az Óbudai Egyetem beszámolója a november 22-én megrendezett Klaszter EXPO Startról.

A színvonalas eseménynek az Óbudai Egyetem campusa adott otthont 

A Magyar Klaszterközösség összefogásának célja bemutatni a klaszterek által biztosított üzleti és technológiai értékeket. Megismertetni a szektorokon átívelő klaszterközi kapcsolatrendszerünket és szakértői bázisunkat, amelyben nap mint nap a hazai vállalkozások támogatásán dolgozunk. Összesen 16 hazai klaszterszervezet, köztük klaszterünk is vállalta a közös gondolkodást és közös megjelenést.

Klaszter EXPO Start rendezvény keretein belüli egyik esemény volt, hogy egy új, kihelyezett Orvostechnikai Ipari Tanszéket alapított az Óbudai Egyetem a MediKlaszter Nonprofit Kft.-vel és a MEDICOR Zrt.-vel. közösen a Az együttműködésről szóló megállapodást Prof. Dr. Kovács Levente rektor, Tóth Zsolt a MediKlaszter Nonprofit Kft. ügyvezetője és Dr. Steiner Arnold, a MEDICOR Zrt. elnök-vezérigazgatója, (aki egyben a MediKlaszter elnöke is) látta el kézjegyével.

Balról: Prof. Dr. habil. Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora, Dr. Steiner Arnold, a MEDICOR Zrt. elnök-vezérigazgatója, Tóth Zsolt a MediKlaszter Nonprofit Kft. ügyvezetője

A Klaszter EXPO-ról a Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság beszámolója itt elérhető, az Óbudai Egyetem „Orvostechnikai ipari tanszék indul az Óbudai Egyetemen” című cikke pedig itt elérhető.

Az EXPO Start végén minden meghívott számára volt egy kulcsszó, amit a klaszterek mellé rakhatott: bizalom, tudástranszfer, képviselet, együttműködés, összefogás, kapcsolatok, szakértelem, hálózat, vezető, érték. Melyik írja le leginkább? Erre nincs igazán jó válasz, mivel a klaszter minden ezek közül egyszerre.

Összefoglalásként elmondható: a klaszterek közötti szélesebb együttműködés megindult. Remélhetőleg ebben a szélesebb kapcsolatrendszerben sikerül további közös eredményeket elérnünk!