Magyar Sí Szövetség Kupa sikeresen lezajlott a felvidéki Dóvalban

A verseny 1993 óta minden esztendőben megrendezésre került, Országos Amatőr Gyermek Síbajnokság név alatt. A 31. alkalommal megrendezésre került verseny annyiból különleges, hogy most először volt névadó támogató egy társadalmi szervezet, mégpedig a Magyar Sí Szövetség.

Az eredményhirdetésen minden gyermek névre szóló oklevelet és a Magyar Sí Szövetség, hímzett logójával ellátott fehér színű, 70×140 cm méretű frottír törülközőt kapott. A 2×13 kategóriában összesen 78 érem és 26 darab kupa került kiosztásra.

Balról jobbra: Mikó Gergely, Sonja Jelinkova, Fehér Gyula

A díjakat Mikó Gergely a síszövetség elnökségi tagja, aki egyben a Normafa Park igazgatója is, Sonja Jelinkova a Szlovák Idegenforgalmi Képviselet budapesti igazgatója, Fülöp Andrea Magyarország szlovákiai konzulja és Fehér Gyula versenyigazgató adta át. A rendezvény régi támogatója a Magyar Síakadémia, illetve elnöke Klausmann Viktor.

A versenyen a síszövetséget Mikó Gergely elnökségi tag képviselte, a díjátadás előtt az MTV V4 Híradónak adott nyilatkozatában elmondta:
Magyarországon, szakértők becslése lapján kb. 550 ezer ember síel, több-kevesebb rendszerességgel. Ennek töredéke igazolt versenyző, nagy része szabadidő síző. A síszövetség szeretné felvállalni minél inkább ezt a széles réteget, tehát nem csak a versenysporttal hanem a szabadidő sízőkkel is foglalkozni. Az ilyen amatőr gyermekversenyek nagyon jó események arra, hogy a gyermekek közösségben, egymás között a versenyzés élményét megtapasztalják.”

Sonja Jelinkova a Szlovák Idegenforgalmi Képviselet ( a rendezvény támogatója) magyarországi vezetője elmondta:2012-ben volt a bajnokság először Szlovákiában – két covid-járványos esztendő után – végre újra Donovalyban kerülhetett megrendezésre a verseny, mely így már 10. alkalommal lehetett házigazda. Bízom abban, hogy 2024-ben újra Donovalyban kerülhet megrendezésre a verseny.”

Fehér Gyula aki a verseny ötletgazdája, mindenkori versenyigazgatója a sajtó jelenlévő képviselőinek elmondta:
Nagy öröm a sok boldog gyermeket újra itt látni Donovalyban, A verseny idén is gördülékenyen zajlott, köszönhetően a jól bevált besztercebányai csapatnak és kitűnő saját csapatunknak. Idén már 10. alkalommal lehetett a szlovákiai síterep a házigazda. A verseny egyik sikerének titka a különböző partnerek szoros és hatékony együttműködése, mely az évek alatt egyre inkább baráti kapcsolattá vált. Bízunk abban, hogy a síszövetséggel az együttműködés hosszútávú lesz, ezáltal egyre több gyermek élheti meg a versengés örömét.”

 

Köszönet minden támogatónak, résztvevőnek és szervezőnek!

Az MTV V4 Híradó beszámolójában (1:30-tól) Mikó Gergely is nyilatkozott.

A versenyen a síszövetséget Mikó Gergely elnökségi tagja képviselte, a díjátadás előtt az MTV V4 Híradónak adott nyilatkozatában elmondta:
Magyarországon, szakértők becslése lapján kb. 550 ezer ember síel, több-kevesebb rendszerességgel. Ennek töredéke igazolt versenyző, nagy része szabadidő síző. A síszövetség szeretné felvállalni minél inkább ezt a széles réteget, tehát nem csak a versenysporttal hanem a szabadidő sízőkkel is foglalkozni. Az ilyen amatőr gyermekversenyek nagyon jó események arra, hogy a gyermekek közösségben, egymás között a versenyzés élményét megtapasztalják.”

Magyar Sí Szövetség Kupa 2023 beszámolók és eredmények

Átadni a gyerekeknek a lángot

Átadni a gyerekeknek a lángot