Nordica Síaréna-Eplény: Szeretnénk kifejezni köszönetünket a visegrádi Nagyvillám Sípályának, amiért kölcsönadta nekünk az összes hóvédő ponyváját. Ezzel a fóliával takarjuk le a hegytetőre felszállított havat, illetve az 1-es csákányos nyomvonalát. A ponyva visszaveri a napsugarakat és megvédi a havat a napsütéstől és az enyhe időtől.Magyar sípályák összefogásával így védjük meg most az eplényi havat. Köszönjük még egyszer az önzetlen falajánlást a Nagyvillámnak! Szerencsére az eplényi és a mátraszentistváni pályákon még mindig sok hó várja a síelőket, és természetesen mindkét helyen programokkal is várják nemzeti ünnepen a vendégeket.
Eplényben idén is sor kerül a már hagyományosnak mondható nemzeti csúszásra. Az 1-es pályán hosszú sorban kígyózva, zászlókat lengetve halad majd a hótalpas megemlékezés a völgy felé. A kokárdádat ne felejtsd otthon!
A mátraszentistváni Síparkban 3 napos nemzeti síhétvégét rendeznek, melynek keretein belül pénteken, március 13-án ingyenes síoktatás lesz. Szombaton és vasárnap minden gyerekbérlet mellé ajándék 2 decis Happy Day almalét kapnak a kicsik. Szombaton ezen kívül hóásást is rendeznek értékes ajándékokért, vasárnap pedig ha síbérleted megvásárlásakor kokárdát viselsz, kapsz egy forró csokit és 2 cl Tátra Teát.
Eplényi fórum:
http://sielok.hu/forum/viewtopic.php?t=115
Mátraszentistváni fórum: