A Külgazdasági és Külügyminisztérium képviselet nevében dr. Gór-Nagy Miklós világbajnok vízilabdázónk, külügyi sportdiplomáciai tanácsadó adja át a díjakat a gyerekeknek.
Tavaly a Magyar Sí Szövetség, idén a HEAD a névadó támogatója a versenynek
A verseny kifejezetten amatőr! A most 32. alkalommal megrendezésre kerülő versenyen világklasszis időmérést és a pálya biztosítását a Ski Klub Donovaly nyújtja. Minden gyermek névre szóló oklevelet és értékesebb díjakat vehet ét.
A versenykiírás innen letölthető.
A nevezési lap itt elérhető.
Fehér Gyula a verseny mindenkori igazgatója elmondása szerint:
az 1993 óta minden évben megrendezésre kerülő verseny első támogatója a Tyrolia volt, hét éven át. Majd a VOLVO öt éven keresztül, később a JEEP és az ALFA ROMEO is névadó támogatója volt a versenynek. A HONDA 12 esztendőn keresztül a legmegbízhatóbb támogatóként állt a verseny mellett. A SKIOTLET.HU pedig három alkalommal – amikor nem volt más támogató.
A 2024-es versenyen mintegy 200 fő nevezőre számítanak a szervezők.
A verseny négy alkalommal Mátraszentistvánban került megrendezésre (2009 Skioutlet Kupa, 2010 Honda Kupa, 2020 Honda Kupa, 2022 Skioutlet Kupa név alatt).