A libegő lebontásra kerül, de két másik új épül! Sátoraljaújhely egyik ikonikus turisztikai látványosságát a háromnapos ünnepen minden újhelyi lakcímkártyával rendelkező INGYENESEN használhatja!
A kép bal oldalán látható a régi libegő felső szakasza, mely most elbontásra kerül. A kép 2021. március 11-én készült. A sípálya még kitart, március 15-ig működnek a felvonók.
2019 júliusában foglalkoztunk a hazai libegők fejlesztésének kérdésével.
2016 májusában pedig összefoglaltuk a hazai libegő (a cikk 2019 májusában aktualizálva lett) helyzetet.
Ebből a cikkünkből idézzük:
„Az 1984-ben ajándékba kapott a Magyar Sí Szövetség egy Olaszországban lebontott, jó állapotban lévő ülőliftet. Az ülőlift Galyatetőn történő megépítéséhez a szövetségnek anyagi bázisa nem volt, ezért évek múlva szinte ingyen átadta Sátoraljaújhelynek, ahol a felvonó szerencsére ma is működik.
Az ország leghosszabb, sípályához csatlakozó függőszékes libegője, 2001. december 21-én kezdte meg működését a sátoraljaújhelyi Magas-hegyen. Hossza 1332 méter, közel 200 személyt tud szállítani egy időben, három állomással rendelkezik, a legnagyobb magassága a földtől 14 méter, menetideje 50 perc oda-vissza.
Átadás: 2001
Pálya hossza: 1332 méter
Szintkülönbség: 230 méter (250 – 480 m között)
Kapacitás: 635 fő/óra”
A két új libegő újjáépítését az uniós Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program fedezi,
mely összesen kétmilliárd forintból valósulhat meg.
Tények és tervek az új libegő átadása alkalmából