Idén mintegy húsz olyan leendő síoktató kezdte meg tanulmányait a Skiculture Kft. OKJ-s síoktatói tanfolyamán, akiknek a képzése teljes egészében itthon zajlik majd. A tanfolyam a felnőttképzési intézmény és a két legnagyobb hazai síterep, a mátraszentistváni Sípark és az eplényi Síaréna együttműködésének eredménye.
A síoktatói tanfolyam hazai sípályákon való megrendezése nem újkeletű, 2013-ban ugyancsak a Skiculture Kft. már szervezett tanfolyamot mind Mátraszentistvánban, mind Eplényben. Az akkor végzett oktatók jelentős része azonban „kikopott” a szakmából, a fiatal lányok közül többen kisbabát várnak, így időszerűvé vált az újabb nemzedék kiképzése.
A képző intézmény és a két síterep is tagja a Chernel István Sí- és Turisztikai Klaszternek, elkötelezett a hazai síélet fejlesztésében, így azon hallgatóknak, akik a mátraszentistváni, illetve eplényi helyi síiskolával tanulmányi szerződést kötöttek, a Skiculture Kft. jelentős kedvezményt ad a képzési díjból, a síterepek pedig ingyenesen biztosítják a körülményeket a tanfolyam egy részében megrendezendő táborhoz.
A tanfolyam során a hallgatók megtanulják a SKI C.U.L.T. StrongBase alapiskolai tematikájának alkalmazását mind havon, mind műanyag pályán, mind síszimulátoron, illetve a haladók oktatásának fortélyait is. Utóbbit természetesen már csak a havas táborokban, amelyek mind a Mátrában, mind a Bakonyban várhatóan decemberben lesznek.
A Skiculture Kft. felnőttképzési intézményként is igyekszik rugalmasan alkalmazkodni a sípiac igényeihez, így azonnal a sípályák, síiskolák kérésének megfelelően választotta ki a képzési helyszíneket, időpontokat. Emellett azonnal adaptálta alapiskolai tematikáját az idén a piacon megjelent hazai fejlesztésű és gyártású Skienergie szimulátoron folytatott síoktatáshoz is.