Síparkban ma kezdődik az Országos Alpesi Sí Diákolimpia

Az Alpesi Sí Diákolimpiát a síszövetség a Magyar Diáksport Szövetséggel közösen hirdette meg. A versenyt az MDSZ-szel kötött együttműködési megállapodás alapján a Magyar Sí Szövetség rendezi meg.

Fenti képen: Mátraszentistvánban, a Síparkban Fehér Boróka az alpesi diákolimpiai egykori ezüstérmese és édesapja, Fehér Gyula a SkiOutlet.hu tulajdonosa. A SkiOutlet négy éven át Névadó Szponzora volt a versenynek, melyek anno még Sankt Lambrecht-ben zajlottak ( 2009, 2010, 2011, 2012).

Közel két évtized után, újra hazánkban került megrendezésre az Országos Alpesi Sí Diákolimpia- írtuk még 2018-ban.

2018 februárjában volt az első alkalom,hogy itthon zajlott a verseny, miután közel két évtizeden át Ausztriában került megrendezésre a program. Tavaly hetedik alkalommal került volna sor a Síparkban az Alpesi Sí Diákolimpiára, sajnos a kevés hó miatt akkor azt törölni kellett. Idén végre kitűnő hóviszonyokkal várják a több száz rajtoló diákot.

A verseny lelke Schäffer János volt, akitől két évvel ezelőtt búcsúztunk.

Sok sikert a diákoknak, az eredményekről később beszámolunk!

Versenykiírás itt.