A sífutó- és szánkópálya hóágyúzási feltételeinek kivitelezési fázisa az utolsó szakaszába lépett.
Szaniszló-réten a területet bevilágító lámpák mellett kihelyezésre kerültek a hóágyúk is. /Kép: Normafa Park
„Kivitelezői helyzetjelentés a Normafa sífutó- és szánkópálya építéséről” című cikket már tavaly decemberben megjelentettük honlapunkon.
A hóágyúk (összesen 15 darab) már idén januárban megérkeztek, azonban ezek telepítéséhez szükséges feltételek csak mostanra álltak össze.
A jelenleg zajló munkálatok a laikusok számára korainak tűnhetnek: a hol van még a tél kérdése, akár jogos is lehetne. A napokban megjelent Index cikkben választ kapunk erre a kérdésre is: „A beruházó az augusztusi építést azzal magyarázza, hogy mivel teljesen új rendszerről van szó, a szükséges vízvezető rendszerek kipróbálása, az elektromos berendezések tesztelése, tehát a kiépítés időben történő befejezése csak így biztosítható.„
A cikkben Mikó Gergely, a Normafa Park Fenntartó és Üzemeltető Intézmény vezetője többek között elmondja:
„Télen beszűkül Budapesten a mozgási lehetőség, ezért az olyan fedett, fűthető, kivilágított sportpályák üzemeltetési költségeinek tükrében érdemes vizsgálni ezt a beruházást, ahol egy órán át csak 12-20 ember kosarazik vagy focizik. A sífutópályát 300 ember is használhatja majd egyszerre.”
A cikkből kiemelünk egy fontos részt, mely az alpesi sízők jogos kérdéseire ad választ:
„A fejlesztés egyelőre megakadt. A klasszikus sílesikló pályát (és felvonót) a hegyvidéki önkormányzat ugyan már megterveztette, kész van az engedélyes anyag, ám a önkormányzatok jelenlegi, közismerten nehéz anyagi helyzetében a továbblépésre nincs pénz. Ez azért is baj, mert az előzőkkel szemben ez a beruházás négy-öt év alatt megtérülne, utána pedig nyereséget termelne.”
Az idei szánkó- és sífutószezon indulását a fejlesztő decemberre várja.
*
2013. október 13-án került megrendezésre a Skioutlet által szervezett, a sajtó számra is nyilvános, a témát érintő, igen nagy érdeklődést kiváltó konferencia. A síelők szakportálján „Normafa Park konferencia: még másfél év türelem” címmel számolt be az elhangzottakról.
Elég türelmes emberek a sízők!
Az egyik hóágyú egész közelről / Kép: Normafa Park