54 fő vett részt sífelvonó és kötélpálya kezelők képzésen

Klasztertagunk, Schéder Tamás felvonókezelő-oktató sportbarátunk, a nemrég lezajlott képzés menetéről és a képzéssel kapcsolatos észrevételeiről is beszámolót küldött.

A nebulók kisebb csoportja az egyik sífelvonó mellett

Két év után ismét megszerveztük a sífelvonó- és kötélpálya kezelők képzését Mátraszentistvánban.

A helyet és berendezéseket a Sípark biztosította, köszönet érte Kőrösi Péternek és Kőrösi Reninek !

Sífelvonó kezelőnek készül 32 fő, kötélpálya kezelőnek 22 fő. A teljes tanfolyami létszám így 54 fő volt, ezért két csoportban kellett oktatni.

A sífelvonósok közül 27 fő lesz, aki csak alacsony kötélvezetésű felvonót fog kezelni, mivel síiskolát működtet.

Sajnálatos dolog, hogy Klaszterünk 5 éve beadott rendelet módosítási kérelmével a Minisztérium a mai napig, többszöri rákérdezés, kompetens támogatónk általi „közbenjárás” ellenére sem foglalkozott. Ez azért problematikus, mert a képzési rendelet csak „sífelvonó kezelő” képesítést ismer el, melybe a magas kötélvezetésű berendezések is bele tartoznak. Emiatt ennek a 27 síiskolásnak meg kell tanulni a magas kötélvezetésű felvonók ismereteit is, majd vizsgázni belőle, mely felvonókat , mondhatjuk nyugodtan, valószínűleg soha életükben nem fognak kezelni.

A rendeletmódosításban éppen azt kértük, legyen nevesítve „alacsony kötélvezetésű sífelvonó kezelő” . Nekik 2 nap képzés elegendő lenne, most 6 napig kellett „okosodniuk”.

A képzéseket a Közlekedéstudományi Intézet jogosult jóváhagyni, és mivel a fenti kezelői megnevezés nincs a rendeletben, ilyen képzést nem hagyhatnak jóvá, és vizsgát sem engedélyezhetnek. Még ehhez jön, hogy tavaly óta a vizsgáztatást is áthelyezték a „Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközponthoz” , továbbá hiába vette ki a 2015-ös Törvény a sífelvonókat és a kötélpályákat a „nagyvasúti” rendszerből, az oktatás ennek ellenére „beragadt” ebbe , kérésünk ellenére is, holott a Törvény is előírta a hozzá tartozó rendeletek módosítását. Vagyis kérésünk nem extra kívánság volt.

Tehát csak reménykedhetünk, hogy a nov. 11-re kitűzött sífelvonó kezelői vizsgán „síiskolásaink” megfelelően tudnak szerepelni, hiszen nekik az ismeretek többsége teljesen új. Nyilván semmilyen tudás nem felesleges, de hogy ez így életszerűtlen, az nem vitás.

Írta: Schéder Tamás oktató

A négyüléses felvonó kapcsolótáblája

Utolsó ilyen jellegű hírünk: 2018. december 17-én a mátraszentistváni Sípark-ban 31 fő sikeres sífelvonói illetve függőpálya kezelői vizsgát tett.