2023. október 25-én a Szlovák Intézetben sajtótájékoztató keretében került meghirdetésre a verseny.
A verseny idén újra a szlovákiai Donovalyban kerül megrendezésre – mondta el Fehér Gyula a verseny alapítója és versenyigazgatója.
2023-ban Magyar Sí Szövetség Kupa név alatt zajlott a gyermekek versengése, várhatóan továbbra is névadó támogató marad a síszövetség. A szervezők elsősorban azokat a csemetéket várják, aki családban vagy síiskolában síelnek, a leigazolt versenyzők továbbra sem rajtolhatnak. A rendezvény népszerűségét szemléletesen bizonyítja, hogy 31 esztendő alatt közel 10 ezer gyermek rajtolt el.
Igazán jó hír, hogy a verseny napjára szóló napi síbérletárak maradtak tavalyi áron (nevezettek részére: 10 euró, szülőknek 20 euró) és a nevezési díj összege is maradt az előző évi!
Minden résztvevő névre szóló oklevelet és díjat is kap! Összesen: 26 kupa és 78 érem, 78 dobogós hely.
A bajnokság eddig Ausztriában 14, Magyarországon 7 alkalommal került megrendezésre. Donovaly már 11. alkalommal lesz házigazda – mondta el Sonja Jelinkova Szlovák Turisztikai Képviselet budapesti igazgatója.
A versenykiírás megjelenése 2023 novemberében várható, mely megtalálható lesz a skihungary.hu és a skioutlet.hu honlapján.