A konferencia témái nem kizárólag a turizmusban közvetlenül érdekelt felek számára volt hasznos, hanem minden kis- és középvállalkozás vezetőinek, marketingkommunikációs munkatársainak, vállalkozói ambícióval megáldott magánszemélyeknek is. Beszámoló.
Kép: Grow with Google a konferencia szlogene előtt Németh Andrea a konferencia háziasszonya
Szerző: Fehér Gyula
A Turizmus.com beszámolójának bemutatása előtt személyes beszámolóval jelentkezem. A La Fabbrica Étterem kitűnő helyszínt biztosított a kánikulai melegben is. A meghívó felek igazán profi előadókat hívtak meg és valóban érdekes előadásokkal ismerkedhettek meg a résztvevők. Az a fajta félsz, hogy túl sok digitális információval ömlesztik le a hallgatóságot, hamar elillant, amikor logikusan felépített előadások sorra kerültek. Sok fiatal mellett jelentős számban voltak jelen más generációk is, – ahogy azt itt is hallhattuk: ” a digatalizációhoz való hozzállás nem feltétlenül korfüggő”.
A rendezvény főbb témakörei a következők voltak:
- Magyarországi turizmus számokban – melyek az aktuális trendek?
- Miért érdemes online stratégiát építeni?
- Milyen ingyenes eszközök segítenek a marketingben?
- Hogyan kerülhet fel a Google térképre és milyen lehetőségeket rejt a Google My Business?
- Hogyan lehet hatékonyan hirdetni a Google Ads segítségével?
- Beszédes adatok – hogyan építsünk adatokra és statisztikákra?
- Esettanulmányok, példák turisztikai területről.
Kép: A hirdetési rangsor sokak számára komoly kihívás
A viszonylag könnyen emészthető előadásokat idővel kinek-kinek saját magának kell összefoglalnia elsőkörben. A konferencia végén lezajlott kerekasztalbeszélgetés személyes hangvétele oldotta az előadások nagyrészt szakmai hangvételét.
Kerekasztal utáni fontosabb összegzés:
- Ingyenes Google képzések lehetősége (50.000 fő szerzett már végzettséget itthon)
- Minőségi megjelenés fontossága az ingyenes Google felületeken
- Rendszeres adatmérés és azok elemzésének fontossága
- A minőségi szolgáltatás/termék erősödő igénye
- „Aki nem fejleszt, az lemarad”
A Turizmus.com részletes beszámolója itt található.