Pokorni Zoltán köszöntőt mond a megújúlt Normafa Síházban
Pokorni Zoltán köszöntőjét – visszaemlékezésként azzal kezdte, hogy egy nap híján pontosan 10 éve szerveződött meg a Normafa Park konferencia. Ahogy mondta: „azóta volt időnk és türelmünk”.
A mai egésznapos Normafa konferencia elsősorban építészek találkozója volt, ahol a Normafa fejlesztés építészeti projektjei egy-egy előadás keretében kerültek bemutatásra, illetve az előadások lezárásaként kerekasztal beszélgetésre került sor a témában. A rendkívül igényes előadások később felvételről megtekinthetők lesznek és napokon belül a Hegyvidék TV is beszámolóval jelentkezik.
A délutáni program része volt egy kerekasztal beszélgetés a Normafa múltjáról, jelenéről és jövőjéről.
A kerekasztalbeszélgetés résztvevői voltak:
Hapszné Tarcsafalvi Eszter, főépítész,
Mikó Gergely , Normafa Park igazgatója
Csomay Zsófia, építész
Benczúr László, építész
Szabó Levente, építész
Az elmúlt 10 évben az Önkormányzat a Normafa rehabilitációját a fejlesztési tervben meghatározott célkitűzései alapján lépésről lépésre valósította meg a védett táji és építészeti értékek megóvására nagy hangsúlyt fektetve.
A konferencia résztvevői az OCTOGON 102 oldalas, rendkívül igényes különkiadását is kézhez kapták.
Később külön hírben jelentkezünk részletesebb beszámolókkal!
Képek és a cikk szerzője: Fehér Gyula építész, klaszterünk elnöke