Akitől erőt meríthetünk: Berecz Zsombor, egy tenger nélküli ország vitorlázó világbajnoka

Berecz Zsombor  hazánk és a Balatoni Yacht Club 1912 számára a magyar vitorlássport eddigi legszebb eredményét érte el.

Berecz Zsombor a mai sajtótájékoztatón kiemelte az összefogás és kitartás erejét. Rendkívül sokat köszönhet klubjának, edzőjének – Kelemen Tamásnak akivel az évek alatt szinte testvérekké váltak, a Magyar Vitorlás Szövetségnek, a különböző támogató cégeknek. Mégis, a legnagyobb köszönet feleségének, Nórinak jár! Külön kiemelte a verseny legizgalmasabb részét, mely esős, viharos futam volt. Ekkor a 30. helyről 7. helyre került e futam után.  Azzal, hogy világbajnok lett finn hajó osztályban, egyúttal megszerezte a Tokiói Olimpia első magyar kvalifikációját. ( Másodikat Érdi Mária szerezte meg, Laser Radiálban, aki szintén jelen volt a tájékoztatón.)

Dr. Ugron Gáspár Gábor a BYC 1912 elnöke elmondta, hogy a klub maga a második legrégibb hazai vitorlás egylet, melybe két évvel ezelőtt sikerült új lelket önteni. Berecz Zsombor rendkívüli sikere nemcsak vitorlásversenyzők számára adhat erőt, hanem minden sportember számára.

A sajtótájékoztatón bemutatkoztak a vitorlássport legeredményesebb vitorlásversenyzői is.

Kép: Kelemen Tamás edző, Berecz Zsombor, Dr. Kollár Lajos szövetség elnöke és Érdi Mária

Kép: Berecz Zsombor az utolsó befutó után az edzőjétől kapott magyar lobogóval

Alsóörsi klubjában, az BYC 1912-ben, már tegnap nagy ünnepség volt. Erről a fogadásról és magáról a világbajnokságról az MTV4 számolt be.

Kép: Zsombor a klubjának legkisebb tanítványaitól átvette és elültette azt a facsemetét, melyet a gyerekek aznap vehettek át a Nádas Kupa díjként