Eplényben újabb sípálya szakasz nyílt meg

A Q3-as névre hallgató sípálya 200 méteres szakasza is behavazásra került.

„Egész éjjel hóágyúztuk pályáinkat, majd reggel meg is ratrakoltuk. Tökéletes pályákkal várunk! A Q3 megnyitásával több mint 200 m-el tudtuk növelni a síelhető pályafelületet. Reméljük, hamarosan újabb pályát tudunk megnyitni!”

olvasható a síterep közösségi felületén.

A síterep idén vízhiánnyal küzd. A szezon elején nagyon gyorsan behavazták a hosszú pályát (december 8-án nyitottak). A karácsony előtti meleg időszakban ez azonban szinte teljesen elolvadt, így újra kellett hóágyúzni ezt a szakaszt. Egy második meleghullám sem segítette a havat gyártókat. Szerencsére annyi víz azért rendelkezésre áll, illetve a patakból visszafolyik, hogy idővel több sípálya megnyitása reális célnak mondható.