Felkerült az új négyüléses felvonó szállítókötele a Síparkban

Nemzetközi szakembergárda és egy svájci kötélfonó mester közreműködésével feszítették ki a Mátraszentistváni Sípark új négyüléses felvonójának szállítókötelét. 

 Fotó: Komka Péter

„Ez egy valódi mérföldkő a beruházás történetében, hiszen a kötél felhelyezésével és összefonásával a felvonó elnyerte végleges, a tájban is jól látható kontúrját. Hazai szinten is ritka esemény, hogy egy ilyen komoly, világszínvonalú technológiát képviselő ülőlift épüljön, hiszen Magyarországon jelenleg mindössze nyolc-kilenc hasonló berendezés működik” – emelte ki György Bence, a Mátraszentistváni Sípark sajtószóvivője.

 Fotó: Komka Péter

Családi magánberuházás – épületek helyett zöldterület

A Mátraszentistváni Síparkot egy 100 százalékban magyar tulajdonú, többgenerációs családi vállalkozás építi és üzemelteti több mint két évtizede. A kúthegyi infrastruktúra-fejlesztést a család teljes egészében saját forrásból és bankhitelből finanszírozza, 12–15 éves megtérüléssel számolva.

A beruházást három vegetációs ciklust felölelő, független szakértők és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság bevonásával zajló környezetvédelmi hatásvizsgálat előzte meg. A fejlesztés teljes egészében a Mátrai Tájvédelmi Körzet határain kívül valósul meg: a Sípark kis hegyi falvak ölelésében fekszik, döntően belterületi, korábban beépítésre szánt magáningatlanokat vásároltak meg a projekthez. Ennek köszönhetően azon a területen, ahol a korábbi tervek szerint 15–20 hétvégi ház épült volna fel, most a régi betonkerítések elbontásával mindenki számára nyitott, sportolásra és kirándulásra alkalmas zöldterület jön létre.

Médiapartnerünk a mai napon megjelent cikkében részletesen beszámol a fejlesztés jelenlegi helyzetéről.