Hegyvidék Önkormányzat nyilatkozata a normafai sífutó- és szánkópályáról

A sífutó- és szánkópálya megvalósítását és működését engedélyező határozata a Kormányhivatalnak továbbra is jogerős.

Kép: 2023 február Diák Olimpia a Szaniszló-réten

A sífutó-és szánkópálya megvalósítását és működését engedélyező határozata a Kormányhivatalnak továbbra is jogerős – ez a Fővárosi Törvényszék két hónapja hozott ítéletének lényege. A sajtó egy része – részben a Védegylet Egyesület téves információit kontroll nélkül átvéve – nem a valóságnak megfelelőn tájékoztatja a közvéleményt az ügyben, amelyben július eleje óta semmilyen új fejlemény nem történt.

A Törvényszék döntése arra kötelezi a Kormányhivatalt, hogy fordítson nagyobb figyelmet az – egyébként téli alvását töltő – nyugati piszeorrú denevér nyugodt álmára; a sífutó- és szánkópálya területét ne csak helyrajzi számokkal, hanem még pontosabban határozza meg; valamint precízebben rögzítse a pályahasználati üzemidő kereteit.

A pályák rendkívül népszerűek voltak az idényben. A téli hónapokban a sífutópálya 75, a szánkópálya közel 60 napon keresztül működött.

Ez idő alatt több tízezer látogató, valamint közel 100 óvodai és iskolai csoport használta a pályákat.

Hírforrás: Hegyvidék Önkormányzata

Nagy napunk: átadásra került a Vasas Síház