Klaszterünk Mátraszentistváni Síparkban lezajlott elnökségi üléséről jelentjük – 2016. január. 14.

Friss, éjszakai hóesés után verőfényes napsütés köszöntötte a sízőket a Magas-Mátra

Klaszterünk másfél évvel ezelőtti megalakulásakor az alapítók maguk sem gondolták, hogy ennyire hasznos, kézzel fogható eredményeket hozhat a koordinált együttgondolkodás, együttmunkálkodás. Az eleve szép eredmény , hogy a 15 fős alapító taglétszámból kiindulva,  mára már 28 főből álló szervezetet sikerült működésbe hozni. Továbbra is cél szervezetünk bővítése, kapcsolatok szélesítése.

Az elnökség három fő témában egyeztetett: klaszterszervezetünk munkájának értékelése az elmúlt másfél év viszonylatában, éves beszámoló előkészítése valamint a folyó ügyek megtárgyalása, illetve a következő egy-másfél évre vonatkozó tervek megtárgyalása. A beszámoló  előreláthatólag áprilisban kerül elfogadásra. Későbbiekben honlapunkon részletesen is beszámolunk az eredményeinkről és további terveinkről.

Tagszervezeteink: https://sieljitthon.hu/szervezetek/

2016_01_14 MSZI 012

2016_01_14 MSZI 004

 

 

 

2016_01_14 MSZI 007