Most vasárnap rajtol a Hómenők Kupa

A hat futamból álló kupasorozat első futama műanyag sípályán kerül megrendezésre.

Most vasárnap rajtol a Hómenők Kupa

A FreeRide Club lassan már hagyományosnak mondható, Hómenők Kupa  első két versenye műanyag műanyagpályán zajlik. Ezt követi négy havas futam, ebből az első kettő Eplényben, majd a következő két futam Ausztriában. A versenysorozat ötödik évadját kezdi meg a vasárnapi futammal.

A mostani járványhelyzetre való tekintettel a verseny rendező az alábbi szabályozás szerint tartják meg a versenyt: 

Csak akkor tudunk megfelelni a hatályban levő jogszabályoknak ha nézők nélkül rendezzük meg a vasárnapi futamot.

Röviden a Covid szabályozás:

– A bejártai kapu zárva lesz és csak a nevezett versenyzők és egyesületi kísérők léphetnek be a területre
– Minden 5. nevezett versenyző után egy kísérőt engedünk be, és kérjük a klubokat hogy előre küldjék meg hogy kik lesznek a felnőtt kísérők
– A versenyzők kivételével kötelező lesz a maszk használat kint is bent is egyaránt
– Az elmúlt években megszokott díjkiosztó is átalakul, mivel korcsoportonként csak az első három helyezett versenyzőt hívjuk ki a dobogohoz, viszont a verseny futamot követően minden résztvevő megkapja az egységes ajándékcsomagot
– Teljes parkoló területén csapat spotokat állítunk fel, melyhez aki tud kérjük hogy hozzon sátrat, molinot vagy beachflaget hogy a kapuból egyből felismerhető legyen hova kell menniük a gyerekeknek
– Fizetést utólag kiállított számla ellenében utalással kérjük
– A korábbi évekhez hasonlóan a verseny eredmények real time nyomon követhetők lesznek a Hómenők.hu felületen keresztül valamint elő videós közvetítést is tervezünk a YouTube csatornán keresztül.

2020 januárban, Eplényben megrendezett verseny korosztály dobogósai

Remélhetőleg a nehézségek ellenére is sokan jelen lesznek és tovább folytatódhat a verseny eddigi sikere!

Kategóriák:

Hobby műanyagpályás korcsoportok (1 – 2. forduló): 

2016 és fiatalabb, 2015, 2014, 2013, 2012, 2011-10, 2009-08, 2007-06 -ban születettek

Hobby havas korcsoportok (3 – 5. forduló): 

2016 és fiatalabb, 2015, 2014, 2013, 2012, 2011-10, 2009-08, 2007-06 -ban születettek

+ Junior 2005 – 03

+ Felnőtt 2002 – 90

+ Masters 1989 – 75

+ Senior 1974 és idősebb

+ Edző

Versenyző havas korcsoportok: 

2013-2012, 20011-2010, 2009-2008, 2007-2006, 2005-2003-ben születettek közül,

  • aki a Magyar Síszövetség 2015/16-os, 2016/17-es, 2017/18-as, 2018/19-es vagy 2019/20-as Magyar Kupa sorozatai közül legalább két szezonban három vagy háromnál több futamon állt rajthoz (pl. ha valaki 2016/17es szezonban indult 2 futamon és 2018/19 es szezonban 3 futamon az még hobby kategória, de ha valaki bármely két szezonban a fentiek közül, szezononként minimum 3 versenyen rajthoz állt annak versenyző kategóriában kell nevezni) 
  • aki a 2017., 2018., 2019. vagy 2020. évi Országos Bajnokság óriás műlesikló eredménylista szerinti 101 pontnál kevesebbet teljesített

A Hómenők Kupa honlapja elérhető itt!