Összefoglaló visszatekintés klaszterünkről, az eltelt három év tevékenységeiről

Az elmúlt három évben megtartott sajtótájékoztatóink, az eddig elért jelentősebb eredményeink, közös tevékenységeink és üléseink kerültek összefoglalásra.

Kép: 2014. április 9.  Alapítás előtti tájékoztató

2014. április 9-én került sor egy olyan tájékoztatóra, ahol a hazai síszakma legkülönbözőbb képviselői megismerhették a klasztertevékenység alapjaival, lehetőségeivel. Másfél hónap múlva, 2014. május végén megalakult a Chernel István Sí és Turisztikai Klaszter.

Honlapunkon összerendeztük az eltelt három év eredményeit.

Három sajtótájékoztatónk volt. Mindhármat élénk sajtóérdeklődés övezte:

2014. december 9.  – Az első sajtótájékoztatónk

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK

 

Eredményeink összefoglalásakor és áttekintésekor jól látható, milyen sok irányba szükséges a lobbizás:

2016. december 17.  – 300 millió forintos fejlesztési támogatás bejelentése

 

EREDMÉNYEINK

Közös tevékenységeink  különböző  együttműködési formákat öltött.

2017. január/február – Hómenők Kupasorozat Eplényben

KÖZÖS TEVÉKENYSÉGEINK

Klaszterüléseink különböző helyszíneken zajlottak. Ennek köszönhetően megismerhettük egymás tevékenységét, illetve magát az adott helyszínt is. 2016. júniusában kétnapos program keretében, jó hangulatban, jelentős részvétel mellett, egyben a legszínesebb ülésünk a Zempléni Kalandparkban, Sátoraljaújhelyen zajlott. Üléseinkről összefoglaló:

ÜLÉSEINK

2016. júniusa  – Szezonzáró ülésünk Zempléni Kalandparkban

Egy oldalon a három témakör:

TEVÉKENYSÉGEINK

Mondial Síútlevél játék 2016/2017

Volvo Síútlevél játék 2015/2016