Prevenció a legfontosabb, Dr. Toldy-Schedel Emil előadása a Normafánál

A Budapesti Szent Ferenc Kórház 2015-ben indított „Út az egészséghez” elnevezésű kardiotanösvény-programja hetedik éve segít a vezető halálokok megelőzésében – hangzott el a program normafai tájékoztatóján.

Dr. Toldy-Schedel Emil, a Szent Ferenc Kórház főigazgatója a Normafa kardio-tanösvénynél.

Magyarországon a szív- és érrendszeri betegségek, a cukorbetegség és a kóros elhízás, illetve e betegségek következményei felelősek a halálozások több mint feléért. A legfontosabb a prevenció.

A Budapesti Szent Ferenc Kórház 2015-ben létrehozott első tanösvényével fekvőbetegei rehabilitációját kívánta kiegészíteni a kórház melletti erdőben létrehozott túraútvonallal, de szinte ezzel egy időben lakossági megelőző programmá is kibővítette. Eddig országosan 7 helyszínen nyílt kardiotanösvény: Budapesten a Hárshegyen, a Normafán, Újpesten és a Hármashatárhegyen, vidéken Miskolcon, Veresegyházán és Kékestetőn.

A túraútvonalak meghatározott pontjain pulzusmérő állomások várják a résztvevőket, a mért pulzusértékekkel pedig a szív egészségi állapotát lehet ellenőrizni úgy, hogy azokat egy túralapra rögzítve, majd leadva a program helyi egészségügyi partnerintézménye kiértékeli. A Sanofi szakmai partnerségében életre hívott és azóta is támogatását élvező program lényege, hogy amennyiben betegségre utaló jelet tapasztalnak, vagy további kivizsgálást látnak szükségesnek, felveszik a kapcsolatot a túrát teljesítővel. Így a program betegséget szűrhet ki, adott esetben valamilyen szív- és érrendszeri eseményt előzhet meg. A Magyarországon vezető halálokot jelentő betegségek elleni küzdelemben európai szinten egyaránt egyedülállónak számító kezdeményezés az elmúlt fél évben a Normafán kiegészült egy több mint száz előadást és mozgásprogramot tartalmazó lakossági életmódváltó eseménysorozattal, melyek – elsősorban a mozgás és táplálkozás terén – egy egészségesebb életvitel kialakításában segítik a lakosságot.

További részletek itt elérhetők.