Dél-koreai edzőtáborból friss hírek

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, két magyar gyermek, edzőivel meghívást kapott a távol-keleti országba.

Képes riporttal kezdünk

Képen (b-j): Szabó Attila edző, Fekete Lilla para snowboard versenyző, Krakler Kata, Grozner Ricsi

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, két magyar gyermek, edzőivel együtt meghívást kapott a távol-keleti országba. Mostani híradásukat Krakler Kata képeivel színesítjük. A tábor közepén vannak, de már most rengeteg élménnyel gazdagodtak!

Kata elmondása szerint az egész rendezvény rendkívül profi szervezésű.

Önkéntes segítője van minden egyes csapatnak, 0-24 órában.

Első nap reggel oktatáson vettünk részt. Életmentő, fertőzésmegelőzés, és alapvető biztonsági szabályokat tudtunk meg. Hihetetlen módon vigyáznak ránk. A rendezvény alatt és az összes helyszínen ahol vagyunk, biztonsági szakemberek vannak velünk. Nagyon szigorúak és minden figyelmük rajtunk van. Szöulból a sípályához öt busszal utaztunk. Elöl-összesen hátul egy-egy mentőautó, közöttük pedig a biztonsági emberek autói. Három székes van a csapatban, Ricsin kívül a lengyel alpesi síző és az indiai paralimpia bizottság képviselője, egy hölgy. Mindhárman tudnak amúgy járni. Egyébként öt ország van itt parasportolókkal: Lengyelország, Irán, Horvátország, India és mi, magyarok.

Az edzésekről

A parasí csapat edzője Ho Sung Lee, a koreai nemzeti parasí csapat vezetőedzője. Kollégáival maximálisan profi munkát végeznek. Első nap felmérés volt. Minden parasíelővel csúszott jó pár kört. Az eddigi edzés napokon Ho Sung áll a pályán egy olyan helyen, ahol többféle szakaszt belát. Minden síző a saját edzőjével mozog, őket kíséri egy-egy koreai segédedző, akik menet közben magyaráznak, oktatnak mindenkit a maga szintjének megfelelően. 2-2 órás edzések vannak, meglehetősen intenzív, főleg hogy eddig minden nap félelmetesen hideg volt és szél. A -10, -15 C fok szinte már alap, egész jól megszoktuk! A hó is nagyon fura. Az ennyire hidegben is kicsit olyan, mintha vizes lenne és a bakancs és léc alatt is már hangja van, mint amit eddig tapasztaltunk mondjuk Ausztriában. A hamarosan a IV. Téli Ifjúsági Olimpiára érkező sícross csapat edzőjét (Székely Zoli) kötöttem össze a vezetőedzővel, hogy adjon tanácsot waxolás ügyben. Illetve mi is leírtunk minden olyan infót neki, ami hasznos lehet. 

Kapus edzés is volt, ami Ricsinek feladta a leckét kissé, hiszen alig volt havon, nem hogy kapuk között. Egyébként bő egy nap alatt óriásit fejlődött. Ricsi nagyon tudatos és okos síelő, rendkívül alázatos és fegyelmezett. Ez abszolút hozza is az eredményeket. Voltak esések, azokból szépen összeszedte magát és csináltuk tovább az edzést. Pedig ezek már nem kis esések, megérezte a nagyobb tempót és az élen való sízést. Két külön sível edz egyébként.

Síelésen túl

A „szabad estéken” kulturális programokat szerveznek nekünk. Második este három részre osztottak a csapatot. Forgóban megnéztünk takewando, tradicionális dob és koreai poptánc bemutatót. Ezeket ki kell próbálni majd a csapatnak választani kellett, hogy melyiket szeretné betanulni és utolsó este előadni. A mi sportolóink dobolni tanulnak:

A magyar csapat hazaérkezése után még egy részletes beszámolóval jelentkezünk.

Köszönet a friss képekért Krakler Katának! Sok sikert a következő napokra is!