Szebényi Géza 52 évvel ezelőtt megjelent cikke a Természetbarát Híradóban a hazai síoktatás kérdésével foglalkozott.

Szebényi Géza, aki dr. Szentiványi Lászlóval és Tolnai Lászlóval közösen szerkesztette, először a „Tájékoztató sítanfolyamokhoz” füzetet (1972),  majd későbbiekben évente kiadásra kerülő „Sítanfolyamok Kézikönyve” kiadványt, (1974), a Természetbarát Híradó 1969/3. számú lapban számolt be Nagy-Hideg-hegyen szerzett síoktatói tapasztalatairól.

A cikk igen érdekes, szó esik az akkoriban sem könnyű hóhelyzetről és a síoktatásról!

Kimásoltuk, itt olvasható:

Sítanfolyam Magyarországon?

Sokan mosolyogtak amikor megjelentek az első hírek a tanfolyam szervezéséről. Nincs itt olyan hely, ahol biztosan lehetne hóra számítani, de még alkalmas terep is alig akad a Mátrán kívül. Így és ehhez hasonlóan nyilatkoztak országszerte, amikor az MTSZ Sítúra bizottsága kezdeményezésére a T.E.Y. és a Volán Uta­zási irodákban megindult a jelentkezések felvétele. Február végén pedig már „összekötte­tés” kellett, hogy valakit még beoszthassanak a tanfolyamok egyikébe. Pillantsunk azon­ban a kulisszák mögé.
Éves átlagban 60 havas nappal számolhatunk hegyeink vidékén. Vannak rendkívüli te­lek, amikor az alacsonyabb hegyek úgyszólván hó nélkül maradnak. A Börzsöny, a Bükk, a Mátra a hószegény években rendelkezik azonban olyan hómennyiséggel, amelyre január -február hónapokban feltétlen számítani lehet. Ez volt az idei helyzet is. Nagy- hideg-hegyen karácsony óta állandósult a 25—30 cm-es hótakaró, amelyet kisebb hózáporok állandóan fel­frissítettek és ez biztos alapot adott immár két sítanfolyam lebonyolításához.
Hivatalos nevén az Nh—II. jelű tanfolyam meglátogatására indultam a sáros pesti utcán, sílécemen vidáman élcelődő utasok között a sárga villamoson. De magamban mosolyogtam, tudván, amit ők nem tudnak, nevezetesen azt, hogy Hideg-hegy lejtőin ma pompás sízés­ben lesz még részem. Királyréten is már fehér táj fogadott, igaz esővel. Amikor azonban a síút elágazásához értem már fehér hópihék tarkították az esőt és a rövid meredek sza­kasz után sűrű hóesésben szaporítottam lépteimet, hogy több időm legyen sízésre. A Taxi-réten igazi tél fogadott és a hideg-hegyi utolsó kapaszkodó aljában már sílécek surrogása törte meg a hóhullás különleges csendjét. „Dűlj rá a völgylábra Kati!” ismertem fel Pa­lotás Gusztáv barátom hangját. Szorgalmasan gyakorolnák a tanulók, gondoltam és erről rövidesen meg is győződhettem. A támasztott ívelés gyakorlása volt a feladat és több ke­vesebb sikerrel fordultak balra, illetve jobbra a résztvevők, akik között ismerős arco­kat fedeztem fel. Részben túrákról, részben a tanfolyamot megelőző filmbemutatóról is­mertem a „nebulókat”, akik között már akadt deres halánték, de a legfiatalabb korosztály sem hiányzott. Egységes volt azonban a jókedv, a derűs hangulat, amely elsősorban Palo­tás Gusztáv síoktatónak köszönhető. Olyan lelkesedéssel és szuggesztív erővel magyarázta az éppen az anyafölddel csókolódzó népszerű Botondnak, miért okoz bukást a hegylábon ha­gyott testsúly, hogy a legközelebbi sorozatban már csaknem hibátlan ívelést sikerült be­mutatnia. Vajda Géza, aki az TBL Technikum, egykori kitűnő szakosztályában már megpróbál­ta a sízést, saját bevallása szerint a vadsízést a szakmailag kifogástalan sízéssel sze­retné felváltani, mert eddig lábai mindig összekuszálódtak. Lehetőség nem volt a tanu­lásra, nem is tudta hova forduljon segítségért.
„Kitűnő ötlet volt a síoktatás megszervezése és azt kell mondanom, már évekkel ez­előtt meg kellett volna valósítani.” Mikor kiszálltunk a vonatból, zuhogott az eső, de a Taxi-réten mér háromszoros hurrával köszöntöttük a havazást. Nagy-hideg-hegy hű a nevé­hez. Rengeteget tanultunk az eltelt négy nap alatt. Köszönetét mondok a jó oktatásértés külön a kitűnő ellátásért.”
Lassan befejeződött a három órás délelőtti foglalkozás és a lelkesebbek egészen a tálalási időig gyakoroltak. Palotás Guszti a gyengébbekkel külön foglalkozott. Akadtak ki­sebb sérülések, de ez nem okozott különösebb problémát.
Az ízletes ebédnél, a fehér asztalnál megoldódtak a nyelvek és jóleső érzés volt hallani a kedvező megnyilatkozásokat.

Fehér Gyula szabómester, aki a délelőtti foglalkozást kisebb sérülés miatt hagyta ki, elmondotta:

„Nem hittem volna, hogy a hihetetlenül hószegény télben ezen a helyen ilyen havat találunk. Nagyon jó lenne, ha külön tartanának a téli szünetben gyermekeknek is tanfolyamokat. Az iskolákban nem foglalkoznak ennek a szép sportnak az oktatásával, én pedig a gyermekeimet feltétlenül szeretném szakszerű oktatásban részesíteni. A síe­lés valósággal felújítja az ember vérét, annyi oxigént szívok itt be, amennyit egy év alatt sem élvezhetek talán, Pest füstös koromtengerében. Azt szeretném kérni, hogy ne feledkezzenek meg rólunk, új síelőkről a jövőben sem. Szívesen mennék fejlődésem érdeké­ben újabb tanfolyamra is és szeretnénk a Szövetség  (MTSZ) egyéb rendezvényein is részt venni.”

Többen hiányolták a megfelelő propagandát a sísport érdekében, de elmondották, hogy a természetjárás propagandáim sem sokkal jobb. Dicsérték Lázár Péter gondnokot, aki igyek­ezik minden kérésünket kielégíteni a lehetőségek határain belül, s a kisebb komfortbeli hiá­nyosságokat kitűnő konyhával feledtetni.
Az ebédet követő rövid pihenő jótékony hatással volt a tanfolyam egészére, mert a délutáni foglalkozáson már az egymást követő ívelések füzéreit gyakorolták, a kisebb hózápor után kitűnő hóval borított lejtőn.

 

A fizikai igénybevételt elméleti anyag ismertetésével oldottuk fel, amikor a síe­lés, történetét és azon belül magyarországi elterjedését és szerény eredményeit beszéltük meg. A kialakult vita, a számos javaslat, amelyeknek megtárgyalása és megvalósítása a jövő feladatát képezi, azt bizonyítja, hogy van érdeklődés a túrasízés iránt Hazánkban, szükségszerű volt és régóta fennálló hiányt szüntetett meg a Turista Ellátó Vállalat sítanfolyamsorozata, amelyet a jövőben növelni kell. „

 

Ebben a lapszámban jelent meg „Létezik-e sport-turisztika? című cikk is.