Horváth László: a Mátra lehet a negyedik kiemelt turisztikai régió!

A Gyöngyös-Mátra Turisztikai Közhasznú Egyesület és klaszterünk még 2015-ben kötött együttműködési megállapodást. Meghívást kaptunk egy, a Mátra turizmusának fejlesztésével foglalkozó konferenciára, ahol több érdekes hírt kaptunk.

Klaszterünk elnöke a helyszínről közvetít:

Horváth László a terület országgyűlési képviselője köszöntőjében két fontos bejelentést tett.

  • Hamarosan a kormány elé kerülhet a Mátra és vidékének kiemelt turisztikai fejlesztésének kérdése.
  • Kormányszintű egyeztetések indultak a meglévő elektromos légkábelek föld alá telepítésére

Balaton-régió esetében több mint 300 milliárd forintos fejlesztési összeget, Sopron-Fertő turisztikai térségben csaknem 70 milliárdos összeget jelent a kiemelt turisztikai státusz. Tokaj és vidéke is kijelölésre került még 2016-ban, de a keretösszeg még nem került végleges meghatározásra.  A Mátra-vidéken reális cél lehet egy nagy összegű fejlesztés megvalósulása, mely a Kékestetői sípálya fejlesztését is jelentheti.

 

Horváth László honlapján megjelent hír:

http://horvathlaszlo.hu/kiemelt-turisztikai-tersegge-valhat-a-matra/

Nagy Róbert Gyöngyös-Mátra Turisztikai Közhasznú Egyesület elnöke

Dr. Bene Csaba a He-Do Kft. (Kékestető Sícentrum is ide tartozik) projektigazgató elmondta:

tervek szerint a Csórréti-víztározóból földalatti vezetékkel kerül megoldásra Kékestető vízellátása (tűzoltóvíz, hóágyúk, gyógyüdülő). Kabinos-lift megépítése egyben a lenti régiókban újabb parkolóhelyek kiépítését is igényli, mely egyben a Mátra felsőbb régióinak gépkocsiforgalom tehermentesítését is jelenti.

Klausmann Viktor bejelentette: hamarosan megalakul a Felső-Mátrai tűzoltó és speciális mentő szolgálat, mely egy mini-tűzoltóautó átadásával indulhat. Szükség van további közös gondolkodásra, együttműködésre.

A konferencia apropója:

1887. május 15-én az egykori gyöngyösi Városháza dísztermében Hanák Kolos gyöngyösi ügyvéd hívta életre a magyarországi Kárpát Turistaegylet első vidék szervezetét, a Mátra egyletet.

A 130 évvel ezelőtti esemény alkalmából Mátraházán, a Hotel Ózon Residence-ben, a Mátra Jövője Turisztikai Egyesület, Gyöngyös-Mátra Turisztikai Közhasznú Egyesület közös rendezésében került sor a turisztikai konferenciára, melyen leginkább a jövő fejlesztéseiről esett szó.

Kép: Hotel Ózon – Mátraháza

Előadások :

Nyitott erdők – az Eger Erdő Zrt. turisztikai és közjóléti tevékenysége –Dobre Kecsmár Csaba v.igazgató-helyettes

Avar Hotel felújítása, egy régi mítosz újjáéled – Behán István, tulajdonos képviselője

Gyöngyös ismertsége és imázsa – primer kutatási eredmények a márkaépítés jegyében – Dr. Lőrincz Katalin projektvezető

Bükki Nemzeti Park fejlesztései – Rónai Kálmánné igazgató

Klaszterünk számára különösen érdekes témák voltak :

Kékestető fejlesztése – Dr. Bene Csaba, HE-DO Kft. projektigazgató

A biztonságos turizmus, megelőzés és kárenyhítés – Klausmann Viktor, Kékes Kutató Mentő Alapítvány és Felső-Mátrai Mentő Alapítvány

Nemzeti Sportközpontok, Mátraházi edzőtábor lehetőségei  – Tóth Dénes intézményvezető

Előadások voltak még a Mátra múzeum történetéról és a Agrármarketing és borturizmus témájában.

Kép: Wellness központ a Kékes alatt

A szálló honlapja:

https://ozon.hotel-residence.hu/hu/

A konferencia előtti két napban számos turisztikai eseményre került sor:

http://www.gyongyos-matra.hu/hu/esemeny/130-eves-a-matrai-turizmus.html