II. Libegők Éjszakája – véglegesített programok

Már csak hatot kell aludni és végre itt a nyár legjobb programja!

Klaszterünk szervezésében tavaly három helyszínen, idén viszont már hat különböző helyszínen kerül megrendezésre a II. Libegők Éjszakája. A szervezők – ideális idő esetén – összességében több mint 10 000 fő részvételére számítanak.

1. Zugligeti Libegő – Budapest 

Nyitva: hajnali 1 óráig

A Libegő völgyállomása (Zugliget) a Nyugati pályaudvartól közlekedő 291-es autóbusszal, illetve a Széll Kálmán térről óránként induló R158-as retró járattal érhető el. Az R158-as retró autóbusz 18 óráig a megszokott menetrendje szerint óránként, azt követően pedig a rendezvény végéig sűrűbb követéssel, 12-20 percenként fogja szállítani az érdeklődőket. Zugligetből az utolsó járat 2:30-kor indul vissza a Széll Kálmán térre.
A fentiek mellett a rendezvény napján 18:00 órától folyamatosan ingyenes különjárati autóbuszok indulnak a helyszínre a Clark Ádám térről!

Az éjszakai libegőzésről további részletek itt!

2. Kaland Hegy – Eplény

Nyitva: 24 óráig!

A libegőzés mellett ingyenes játékokkal várják az üzemeltetők a családokat, mint például trambulin, ugrálóvár, mászófal, és büfé is nyitva lesz a helyszínen. Részletek itt!

3. Zemplén Kalandpark – Sátoraljaújhely

Nyitva: 24 óráig

A Zemplén Kalandparkban  9:00-tól egészen 24:00-ig lehet majd libegőzni. Jegyelővétel nem szükséges. Retúr jegyet egészen 23:00-ig lehet majd vásárolni. Részletek itt!

Friss hír – 2019. július 18. 10:53

MEGLEPETÉS!

Kedves Vendégeink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a II. LIBEGŐK ÉJSZAKÁJÁN (2019.07.20. szombat) 21 óra 30 perctől – 23 óra 30 percig – kisebb megszakításokkal – az I. sípályán LÉZER SHOW-t rendezünk!

4. Sípark – Mátraszentistván

Nyitva: 21 óráig

Nem csak esti programmal készülnek a szervezők. Kicsiket és nagyokat is egyaránt várja az állatsimogató, ahol minipóni, törpeszamár, racka kicsinyek, törpekecske kicsinyek, nyuszi, csirke, kacsa, liba közelében lehetünk majd. Használható lesz a „summertubing” és a varázsszőnyeg is.A Panorámalift délelőtt 11:00-tól egészen 21:00-ig lesz majd nyitva, valamint a Hóhatár Hütte is várja a vendégeket. Részletek itt!

5. Libegőpark – Lillafüred

Nyitva: a völgyállomás pénztára 20 óráig

A Lillafüredi Libegőparkban meghosszabbított nyitvatartással várják a vendégeket, a völgyállomás pénztárai 10:00-tól 20:00-ig tartanak nyitva. Elővétel, foglalás nem szükséges, a jegyeket a helyszínen lehet megvásárolni. A vendégeket a felső állomáson található erdei büfé a libegő nyitvatartásához igazodva várja.

6. Oxygen Adrenalin Park – Mátra – Sástó

Nyitva: 24 óráig

Külön programmal is várják a látogatókat, 21:00-kor tűztánc-show színesíti a programot, a Tűzvarázs produkció előadásában.

Elővételes jegyvásárlás nincs, pénztárakban megvásárolt jegyek (kőpengők) a nap folyamán bármikor felhasználhatóak.
A libegőre való utolsó felszállás 23:30-ig. A naplemente aznap 20:31-kor várható.

Libegők Magyarországon – grafika

2018 évi Libegők Éjszakájáról készült televíziós beszámolók:

Televíziós beszámolók a Libegők Éjszakájáról