Egy igazi motor. Bali László három évtizedig volt a Baranya Megyei Síszövetség elnöke, korábbi síszakosztály-vezetőként az ő irányításával, kalákában építették meg a síházat. A sípálya mellett 1948 és 1962 között még síugrósánc is üzemelt, síugróversenyeket is rendeztek a Misinán. Most újabb lendületet kap az itteni síélet!
Egy-egy igazán lelkes sírajongó ember, mint például Bali László, valódi csodákra ösztönzi a környezetében lévő embereket. A felújított síház tavaly készült el. A síházat másfél éve kezdték felújítani, amit a kormány 60 millió forinttal, a PVSK pedig további 9 millió forinttal támogatott. A síház a közelmúltban kapott nevet, Bali László korábbi szakosztályvezetőről nevezték el. A Pécsi Aktuál, pécsi körzeti hírmagazinja szép összefoglalót készített a pécsi sípálya történelméről.
A névadó ünnepségről az alábbi videó számol be.
Pécset a síélet újabb lendületet kap: