Pécset a síélet újabb lendületet kap

Pécs sísportja lassan 80 éves múltra tekint vissza, most a gyermekek kapnak lehetőséget a sísport megismerésére.

A Misina-tetőn fekvő síház most novemberben felújításra került, decemberben kis hó is érkezett

A helyi síklub a PVSK sí szakosztálya 1945-ben alakult és eredményes múltra tekint vissza. A jelenlegi sípályát 1958-ban alakították ki, amit 1960-ban egy kéthelységes síház építése követett – olvasható a sípálya honlapján.

Ugyanitt 1948 és 1962 között síugrósánc is üzemelt. Az egykori sánc maradványai ma is láthatók.

„Sítanpályát építenének Pécsett, a Melinda park szánkódombján csúszhatunk 2022 szeptemberétől” – olvasható a PécsAktuál honlapján.

Klausmann Viktor, a Magyar Síakadémia Egyesület elnöke a Pécs Aktuálnak elmondta: a területet a pécsi önkormányzat azzal a feltétellel adta oda, ha “gatyába rázzák” a szánkódombot és részben a mellette található épületet. Ezt ők örömmel vállalták.

A pécsi síélet tehát új lendület kaphat, melynek megteremtésében a régi „síharcosok” is komoly szerepet vállalnak. A tradíció, a hagyomány sok erőt ad számukra – hangsúlyozza klaszterünk elnöke.