Made in Karantén hatodik fordulójának megnyerésével Marcell számára egy millió forintot ért a szobában síelés!
A mindössze 18 éves Marcell igazán lelkes síző, az biztos!, ezt a Made in Karanténban bizonyította! Ugyanakkor tudni kell róla, a síelést szabadidő eltöltésként (mintegy kiegészítő sportként), a vitorlázást viszont versenyszerűen űzi. Jelenleg is a Tihanyi Hajós Egyletben versenyzik, lejjebb egy 420-as típusú vitorlás videón is láthatjuk – ezeket a felvételeket szintén ő maga készítette. De elsőnek most nézzük a nyertes karantén videót!
A zsűritagok kiemelték, hogy maga az ötlet is kiemelten érdekes, azonban a saját forgatókönyv remek megvalósítása feltétlenül megérdemli a kiemelt díjazást! A hófödte hegycsúcsokat lepedőkkel imitálta, az ülőszékes sífelvonó megjelenítése is rendkívül ötletes, ráadásul mindez 72 másodperces tömörségű videóban!
Akkor most lássuk a vitorlázásról szóló, három perces videó felvételeit, mely nagyrészt a Balatonon került rögzítésre: