Uniós és állami támogatással, összesen 2,4 milliárd forintból építik át az alsóerdei napközis tábort, ahol műanyag borítású sípályát is kialakítanak.
Részletekért klikk a képre!
Fontos leszögezni: nagy hiánypótlás ez a beruházás, 140 kilométeres körben nincs egyetlen műanyag sípálya sem.
Néhány épület fala már áll, szemmel láthatóan jól halad a parkoló kialakítása is, Zalaegerszegen, az egykori alsóerdei napközis tábor területén. A város egy korszerű sport- és rekreációs központ kialakítására nyert támogatást a TOP egyik pályázatán, de az új szabadidőközpont építését a kormány is támogatja a Modern Városok Program keretében. Az építőkről információk itt találalhatók.
A lenti képen a fogadóépület kivitelezése látható. Az épület falai már állnak, tőle nem messze már épül a kalandpálya és a sípálya kiszolgáló épülete is.
A beruházás teljes befejezése másfél éven belül megvalósul. Klaszterünk meghatározott és kiemelt céljai között szerepel , hogy magyarországi síélet fejlődjön, ehhez elengedhetetlen a hazai sípálya fejlesztések folyamatos erősítése.
Klaszterünk célja a sport-, és fizikai aktivitás hazai népszerűsítése, a havas sportok kultúrájának és a biztonságos téli sportolás ismereteinek széles körű terjesztése és erre megfelelően fejlesztett helyszínek, sípályák biztosítása. A Klaszter célja, hogy a magyar sízők a hazai sípályák felé forduljanak, ezáltal a magyarországi síélet fejlődjön. A Tagok együttműködnek annak érdekében, hogy téli és nyári turizmushoz kapcsolódó szolgáltatásaikat a szabadidő sportolók és a versenyzők minél szélesebb köre vehesse igénybe.
„A Klaszter célja továbbá, hogy ösztönözze a belföldi turizmust a sípályákhoz és a vonzáskörzetükhöz tartozó magyarországi tájak, tájegységek, valamint ismert és kevésbé ismert turisztikai látványosságok megismerésének elősegítésével. A fenti célok keretében:
Az érintett területet szabályozó, illetve döntést hozó állami szervezetekkel kapcsolat kiépítése, normaalkotás beindítása érdekében kezdeményező tevékenység folytatása, norma-tervezetek készítése, társadalmi szervezetekkel stratégiai partnerség fenntartása, érdek képviseleti tevékenység folytatása. Együttműködés a sísport, a sípályák, valamint a sípályákhoz és a vonzáskörzetükhöz tartozó magyarországi tájak, tájegységek és turisztikai látványosságok fejlesztése érdekében.„
Klaszterünk indulásakor mindössze alig 20 műanyag tanpálya várta a tanulni vágyókat. Néhány éven belül nem kizárt ezen tanpályák akkori számának megduplázódása.
Miért is szaporodnak gomba módra hazánkban a műanyag sípályák?