A legfontosabb megállapítás: ebben a síszezonban gyakorlatilag csak a hóágyú kapacitással rendelkező síterepek működtek.
A legfontosabb megállapítás: ebben a síszezonban gyakorlatilag csak a hóágyú kapacitással rendelkező síterepek működtek.
A síszezon eleje jól indult, hiszen igen korán, december 5-én megindulhatott Eplényben a síélet, köszönhetően részben a természetes hónak, de nagyobb részben a hóágyúzásnak. December 2-án az ország több pontján havazott, így a Normafánál is jót lehetett sízni, galériánk itt.
A karácsony előtti időszak igen meleg volt, így az iskolai téli szünet első felében nem lehetett síelni, szerencsére a szünet második felére visszahűlt a levegő és végül január 3-án már négy különböző síterepen üzemeltek a sífelvonók. Lenti cikkünk erről szól.
Összesen négy különböző hazai síterepen lehet sízni a hétvégén, akár esti sízéssel
Klaszterünk nagy média érdeklődést ért el a Hidegfesztiválra szállított hóval. A Balatonpart melletti Alsóörsre, Eplényből szállított hómennyiség lehetővé tette egy sífutópálya kiépítését, ez is jelentős médiasikert jelentett.
Szerencsére az egész január hozta az átlagos hideget, bár természetes hó nem hullott. Szinte egész Európában az átlagnál melegebb volt, de nem így a Kárpát-medencében, erről szóló cikkünk alant:
Mi is az a fehér folt a Kárpát-medencében?
A február az átlagosnál melegebb volt, legtovább a Sípark tartott ki, március 10-én zárt. A legtöbb üzemidővel (78 nap) Eplény büszkélkedhet, az összes síterep nyitvatartási, 11 szezonra visszatekintő táblázata itt.
A síelők honlapján megjelent, hazai síszezonról szóló cikke a 2013/2014-es meleg szezont említi, mint ennél is rosszabb adatokat hozó szezont. Az elmúlt 25 év legrosszabb síszezonja azonban a 2006/2007-es síszezon volt, nemcsak hazánkban, hanem a környező országokban is.
Klaszterünk minden tagja bízik abban, hogy a következő síszezon az ideinél hóban és hideg levegőben gazdagabb lesz!