Klaszterünk idén iskolás korba lépett

A Pasaréti Síiskolában került sor éves közgyűlésünkre, onnan jelentkezünk. Klaszterünk idén iskolás korba lépett.

Klaszterünk idén iskolás korba lépett, 7. életévünkben vagyunk.

Klaszterünk hetedik életévébe lépett, ezzel együtt sok új kihívás vár klaszterszervezetünkre.  Az eredetileg júniusra, Lillafüredre tervezett éves közgyűlésünk a pandémia miatt halasztást szenvedett, azonban most sikerült újra összejönnünk. A begyűjtött információk alapján a síiskolákban a beiratkozások megindultak. Az eddig jelentkezések alapján nagyobb az érdeklődés az előző évekhez viszonyítva, azonban pontos adatokat csak később tudunk meg, mivel a síiskolák nagyobb hányadában csak októberben zajlanak a beiratkozások.

Ülésünkön mindenki maszkban volt, a hozzászólók kaptak felmentést

Dr. Csete Szabolcs klasztermenedzser éves beszámolójának elfogadása után az Aktív Ökoturisztikai Fejlesztési Központ és Magyar Urbanisztikai Társaság által elindított konzultációról és az ezzel kapcsolatos lehetőségekről beszámolót tartott klaszterünk elnöke, Fehér Gyula. A beszámoló után Antal Ferenc a Reorg Consult Kft.  és a Sportrendszer Nonprofit Kft. képviseletében ismertette a cége által kezelt eddigi, különböző sportági uniós projekteket.

dr. Egri Katalin felvázolta a várhatóan október végén aktuálissá váló, szervezetünket érintő jogi változásokkal kapcsolatos kérdéseket. 

Testnevelési Egyetemmel való együttműködési megállapodás előkészítéseként TE Tudományos rektorhelyettese, Prof. Dr. Lacza Zsombor PHD ismertette az együttműködés lehetőségeket, ezzel együtt megindult a párbeszéd az ezzel kapcsolatos témakörökben. A megjelentek megszavazták annak a munkacsoportnak a tagjait, akik a felvázolt témakörökben összekötik a TE és klaszterünk közötti további kapcsolattartást és felvállalják egy együttműködési megállapodás előkészítését.

dr. Babos Sándor ismertette az AÖKF őszi időszakban, tanpályákat népszerűsítő marketing támogatások, sajtómegjelenések tervezetét és felkérte a tagokat a még szorosabb együttműködésre.

2020/2021-es szezonban tervezett közös megjelenések, mint Sípályák Éjszakája, Hidegfesztivál Zabaron, Al-sí-őrs Alsóörsön programok koordinátorai és abban részvevő szervezetek kijelölésre  kerültek. Ezen programok részleteiről későbbiekben holnapunkon tájékoztatjuk  a tagokat és a szélesebb közvéleményt. Ennek a három rendezvénynek a televíziós megjelenéseit, ahogy az elmúlt évben is Fehér Gyula koordinálja.

Kötélpályákhoz és magas-kötélvezetésű sífelvonói ipari alpinista képzés kérdésében megindult az egyeztetés.

Következő ülésünk helyszínének, időpontjának megválasztása után a tagok személyes konzultációkkal folytatták a találkozót.

Következő ülésünk helyszíne, mely egyben egyesületté válásunk alakuló ülése is, a Normafa Kapujának új épülete. Időpont: 2020. október 28. 10:30

Klaszterünk iskolás korba lépett.

 

Ülésünkről

Klaszterülésünk, mely egyben éves közgyűlés is, a Pasaréti Síiskolában került megrendezésre. Cím: 1026 Budapest, Pasaréti út 11-13. Megközelítés: bejárat a Radnai utca felől. Parkolás: Zilah utcában és Hermann Ottó utcának kifelé eső része nem fizetős.

 Időpont: 2020. szeptember 9. (szerda) 10 óra