Nehéz sorsa van a magyar sísportnak: magashegyeinket kivétel nélkül elvesztettük az első világháborúban, 1956-ban a legtöbb síversenyzőnk elmenekült, rendszerváltáskor a hazai síszakosztályok, síházak, sífelvonók nagy része gazdátlanná vált. Napjaink klímaválsága ellenére a hazai szabadidős sísport továbbra is életben van, helyenként szépen fejlődik.
Sajtótájékoztatónk 2015 decemberében dr. Ruszinkó Ádám turizmusért felelős államtitkárral
Előzmények
12 évvel ezelőtt, 2012. április 22-én a Volvo Galériában került sor az első olyan tanácskozásra, ahol gyakorlatilag a hazai sísport összes képviselője jelen volt. A szakmai konferencia szervezője, a Skioutlet.hu hamar támogatókra és szövetségesekre talált a rendezvényhez, szinte minden hazai sí-szervezet, egyesület képviselője csatlakozott a kezdeményezéshez – így jöhetett létre ez a hazai viszonylatban nagyszabású és profi sí-szakmai rendezvény. Az egésznapos konferenciáról a síelők.hu részletesen beszámolt.
Az érdeklődők nagy száma bebizonyította, égető szükség van ilyen és hasonló szakmai fórumokra.
2013 júniusában állt nyilvánosság elé Pokorni Zoltán a Hegyvidék polgármestere a Normafa Park fejlesztése témájában, majd ez év októberében egy újabb szakmai konferencia megszervezését vállalta a Skioutlet.hu. Ennek a tanácskozásnak a témája a Normafa Park fejlesztése volt.
Igazából ez a tanácskozás adott löketet egy olyan szakmai szervezet létrehozására, ahová minden olyan sísport és hegyvidéki turisztika irányába elkötelezett szervezet csatlakozhatott, akik tevékeny részesei szeretnének lenni egy közös munkának.
Az összefogást Dr. Megyesy Jenő akkori miniszterelnöki főtanácsadó, az Aspeni Síközpont jogásza (évtizedeken keresztül több üzleti klaszter jogi képviselője az USA-ban) kiemelten támogatta. A 2014 áprilisában a klaszterszervezet megalapítása előtt egy tájékoztató keretében ismerhették meg az aspiránsok a szerveződéssel kapcsolatos részleteket.
Megalakulásunk
Végül 2014. május 14-én a Magyar Sportok Házában megalakult a Chernel István Sí és Turisztikai Klaszter, rövidebb nevén: Chernel Sí Klaszter. A 15 alapító szervezet képviselői aláírták az együttműködési megállapodást mely jövőbeli tevékenységüket rögzíti.
Kezdeti eredményeink
2014 decemberében megtartottuk első sajtótájékoztatónkat, dr. Ruszinkó Ádám a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára és Mártonné Máthé Kinga a Turizmus Zrt. belföldi igazgatójával közösen.
2015 novemberében klaszterünk havas sípályával rendelkező delegációját fogadta Dr. Bitay Márton Örs állami földekért felelős államtitkár, majd V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár is. A tárgyalások lezárásaként 2016 decemberében Dr. Fazekas Sándor Földművelésügyi miniszter és klaszterünk elnöke között aláírásra került egy együttműködési megállapodás.
2015 decemberében újabb, nagy érdeklődést mutató sajtótájékoztatót szerveztünk.
2016 januárjában a Magyar Turizmus Zrt. az aktív turisztikai termékek sorába emelte a téli sportokat, a síturizmust.
2016 júniusában Révész Máriuszt a kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős kormánybiztossá nevezték ki, ettől kezdve elsősorban vele folytak az egyeztetések. Klaszterünk akkori menedzsere, dr. Csete Szabolcs a kormánybiztos mellett kapott állást.
Eredmények, kudarcok
2017 decemberében került bejelentésre: 300 millió forint állami támogatás jut a hazai sípályák fejlesztésére. Ez a projekt szerencsére gyorsan megvalósult, ennek is köszönhetően épült meg a Sípark négyüléses felvonója:
Illetve ezen a télen egy új sípályát és egy kétüléses felvonót adtak át Eplényben:
Bár 2017 augusztusán jelent meg két kormányhatározat, 980 millió forintos fejlesztés a dobogókői sípályára. illetve ezzel egy időben 600 millió forint Nagyvillám Sípálya infrastrukturális és szolgáltatási fejlesztésére, sajnos ez a két határozat csak határozat maradt.
Klaszterünk legelkötelezettebb tagjai, közös munkával 2021 tavaszán elkészítette a síturizmus fejlesztési stratégiájának munkapéldányát. Ezt a stratégiát együttműködő stratégia partnerünk, az AÖFK számára átadtuk. Ebből az összeállított anyagból bizonyos elemek megvalósításra kerültek. Zemplén Kalandparkban 64 millió forintból hóágyúkat és egy, a sípályák karbantartására alkalmas hótaposógépet vásároltak. 220 millió forint támogatás jutott a hazai sípályákhoz kapcsolható beruházásokra. a Kékes-Kutató Alapítvány is komoly támogatást kapott.
Bár 2021 szeptemberében bemutatásra került a Kékes és környezete Fejlesztési Program, sajnos ebből mindeddig szinte semmi sem valósult meg.
Az elmúlt években sajnos három helyszínen már nem működtek a sífelvonók: Nagy-Hideg-hegy (tulajdonosi jogviták, üzemeltetési nehézségek), Dobogókő ( az igen régi húzós lift elbontásra került, az új felvonó tervezés alatt), Kékestető (vízellátási problémák, új tervek a Mátra-stratégia mentén).
Pécsi sípályánál a síház ugyan szépen megújult, azonban az elmúlt öt síszezonban nem esett elegendő hó a lift beindításhoz (hóágyúzás feltételei nem biztosítottak).
Talán a legnagyobb eredmény a Normafa megújítása, melyről az ATV Hazahúzó adása adott összefoglalót:
Évek alatt együttműködési megállapodást kötöttünk – időrendben:
Turizmus Zrt. (2014)
Mátravidéki TDM (2015)
Földművelésügyi Minisztérium (2016)
Magyar Vitorlás Szövetség (2019)
Magyar Sí Szövetség (2020)
Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (2021)
Testnevelési Egyetem (2021)
Klaszterkérdésekben szorosan együttműködünk a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium Program Stratégiai Főosztály Nemzetközi és Klaszter Osztályával (2024)
Kapcsolatainkat a mai napig bővítjük.
Legrégibb médiapartnerünk a Síelők.hu.
Néhány más átadási esemény (nem teljes)
Saját szervezésű rendezvényeink közül néhány
Már 8 alkalommal rendeztük meg a Libegők Éjszakáját, három alkalommal pedig a Sípályák Éjszakáját
2024-ben ünnepelte fennállásának 100 éves évfordulóját az első magyar sípálya, amit 1923-ban Dobogókőn létesítettek. Erről szóló tévériport itt megtekinthető!
Kiemelkedő célunk volt egy olyan sajtómunka, amin keresztül a társadalom széles rétegei számára sikerül a hazai síéletet bemutatni, helyén kezelni. Ebben valóban komoly sikereket értünk el, sokszor az ellenzéki sajtó is objektív cikkeket hozott le a hazai síélet kérdéseiben, így például az elmúlt szezon elején a penzcentrum.hu vagy telex.hu.
Üléseink
Az elmúlt 10 esztendőben bejárva szinte az egész országot, 22 különböző helyszínen, összesen 38 alkalommal üléseztünk.
Klaszterünk eredményeit itt, sajtótájékoztatóit pedig itt foglaltuk össze.
Jövőkép csak összefogással!
Trianonnal magashegyeinket kivétel nélkül elveszetettük az első világháborúban, 1956-ban a legtöbb síversenyzőnk elmenekült, rendszerváltáskor a hazai síszakosztályok, síházak, sífelvonók nagy része gazdátlanná vált. Napjaink klímaválsága ellenére a hazai sísport továbbra is életben van, helyenként szépen fejlődik.
Klaszterünk 2020 októberében egyesületté alakult 20 tagszervezettel, 2023. év végi tagszervezeti létszámunk: 25.
Klaszter tagszervezeteink továbbra is kellő elkötelezettséggel vállalják a kihívásokat és közös erővel igyekeznek a hazai sí és hegyvidéki turisztika érdekében minél többet tenni. A klímaváltozás felerősödése egy újabb kemény kihívás, hazai sípályáink „négyévszakosítása” ma már megkerülhetetlen feladat!
Cikkünk szerkesztés alatt! Szerző: Fehér Gyula a klaszter elnöke